Pesti Srácok

Siettetni kell az uniós források lekötését

Siettetni kell az uniós források lekötését

A legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén is csak az európai uniós támogatások 3-3,5 százaléka kerülhet veszélybe azzal, hogy Nagy-Britannia távozik a közösségből. Ráadásul a kötelező eredménytartalékkal hazánk kompenzálni tudja a kieső összeget. A kilépéshez kapcsolódó bürokratikus átszervezés okozta bizonytalanság azonban sokkal nagyobb kockázatot jelent, ezért minél előbb fel kell használni a fejlesztési pénzt. Ez az operatív programok felülvizsgálatát is jelenti – tudta meg a Magyar Idők.

Bár az Egyesült Királyság befizetései az uniós büdzsé 5 százalékát adják, a kohéziós politika egyik kedvezményezettjeként mintegy 11 milliárd eurót visszakap, így a nettó kiesés valójában 3,5 százalékra becsülhető a teljes EU-költségvetés szintjén – hívta fel a Magyar Idők figyelmét Köpeczi-Bócz Tamás.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerint ha ezt az összeget teljes egészében a támogatáspolitikai eszközökre terheli az unió, akkor is legfeljebb 3,5 százalékos visszaesés indokolható. Ugyanakkor ha a bizottság figyelembe veszi a jelenlegi költségvetési arányokat, akkor a támogatások összege legfeljebb 1 százalékkal csökkenhet. Mindez magyarországi viszonylatban azt jelenti, hogy ha az uniós kasszából kiesik a britek befizetése, a 2020-ig szóló 21,5 milliárd eurós támogatási keretünkből hozzávetőlegesen 200-700 millió euró (63,3-221 milliárd forint) veszhetne el.

A forrásvesztés ugyanakkor elkerülhető, hiszen az uniós szabályok szerint minden tagállamnak hatszázalékos eredménytartalékot kell képeznie, ez a keret pedig fedezheti a Brexit miatt kiesett összeget. Ezt a tartalékot egyébként csak akkor használhatja fel egy tagállam, ha a költségvetés félidei felülvizsgálatakor minden feltételnek megfelel a forrásfelhasználás.

Az államtitkár szerint ebből a szempontból a többi tagállamhoz képest jól állunk, ráadásul még az is előfordulhat, hogy az Egyesült Királyság olyan megállapodást köt az EU-val, amelynek keretében a közös piachoz való hozzáférés feltételeként továbbra is befizetői lesznek a költségvetésnek. Erre utaló nyilatkozatot tett tegnap Nigel Farage, a Brexitet korábban leginkább szorgalmazó politikus is.

Köpeczi-Bócz Tamás szerint ezért sokkal nagyobb kockázatot jelent az a bizonytalanság, ami most a brüsszeli politikát jellemzi. Ha a britek jogilag is kilépnek a közösségből – emelte ki –, az a teljes Európai Bizottság struktúrájának átalakítását vonja maga után. Részlegek és munkahelyek szűnnek meg, alakulnak át, az átszervezés pedig jelentős költséggel és idővel jár majd. Az Európai Bizottság vélhetően újra fogja írni a szabályokat is, a költségvetés 2017-es felülvizsgálata nyomán pedig a belső struktúrákat is átrendezhetik. Ennek következményeként minden jóváhagyási folyamat a korábbi eljárási idő három-négyszeresére hosszabbodhat.

Az államtitkár szerint vélhetően arra nem lesz módja Brüsszelnek, hogy a korábban megkötött szerződéseket felbontsa, ezért nagyon fontos, hogy minél előbb lekössük a források 94 vagy akár a 100 százalékát. Forrás: magyaridok.hu, Fotó: erdon.ro

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?