Pesti Srácok

Simon: Nincs bissau-guineai útlevelem, a 240 millió nem az enyém

Simon: Nincs bissau-guineai útlevelem, a 240 millió nem az enyém

Simon Gábornak nem volt bissau-guineai útlevele, és nem járt a MagNet Bankban sem, továbbá tagadta az ellene felhozott adócsalást és azt, hogy a lefoglalt 240 millió forintnyi euró az övé lenne - nyilatkozta a Népszavának Nagy István, a volt politikus ügyvédje.

A védő szerint Simon Gábor nem nyitott a pénzintézetben a nem létező okmány segítségével bankszámlát, és főleg nem fizetett be rá 75 millió forintnyi eurót. Nagy István jelezte azt is: az eddig egyetlen, hivatalosan is ügyfelének tulajdonított bankszámlán - ez az első nyilvánosságra került számla a bécsi Volksbankban, rajta mintegy 240 millió forintnyi euróval - szereplő pénzről Simon nem állította, hogy az az MSZP-hez kötődne, sőt vallomásában azt állította, hogy még csak nem is a sajátja, az összeg felett csak vagyonkezelőként rendelkezett.

Ezzel viszont megdől az adócsalás - hivatalosan költségvetési csalás - vádja, de ha mégsem így lenne, az okozott "kár", vagyis az adóhátralék "megtérült" azzal, hogy a számlán az ügyészség zárolta a vélt tartozás összegének megfelelő 238 ezer eurót - mondta az ügyvéd.

PestiSracok facebook image

A három másik - grazi, salzburgi és zürichi - bankszámlán lévő pénzekkel összefüggésben Simont semmivel nem gyanúsították meg eddig, sőt március 10-e óta nem is hallgatták ki a nyomozók - monda az ügyvéd.

mti

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.