Az orosz hadsereg kilenc ukrán rohamcsoport támadását verte vissza Klescsejevka, Andrejevka és Himik közelében a Donyecki Népköztársaságban – minderről az orosz védelmi minisztérium számolt be.
Az ukrán erők egy harckocsit, két gyalogsági harcjárművet, 12 gépjárművet, néhány lengyel gyártmányú Krab tarackot, Gvozgyika önjáró tarackokat, két D–30-as tarackot és egy D–20-as tüzérségi ágyút veszítettek Donyeck térségében, Kupjanszknál pedig – becslések szerint – 55 ukrán katonát.
Kupjanszk térségében az ukrán hadsereg 95. légi rohamdandárjának négy támadását verték vissza csapataink, és csapást mértek az ellenség állásaira a Harkov megyei Kiszlovka település közelében
– közölte az orosz védelmi minisztérium. Tájékoztatásuk szerint az ukránok két gépjárművet, három amerikai gyártmányú M777-es tüzérrendszert és egy Gvozgyika önjáró tüzérségi rendszert veszítettek. Összehangolt akcióban az ukrán 67. gépesített dandár rohamegységeinek támadását a Luganszki Népköztársaságban található Cservonaja Dibrova település közelében verte vissza az orosz hadtest. A védelmi minisztérium közlése szerint “az ellenség vesztesége ezen a területen elérte a 60 katonát, két páncélozott harcjárművet és három teherautót”.
Arra is kitértek, hogy a Donyecki Népköztársaságban, Novomajorszkoje térségében egy ellenséges támadást hárítottak el, és két ukrán szabotázs- és felderítőcsoportot semmisítettek meg. Itt az ukránok vesztesége jelentős: mintegy 180 főt, két páncélozott harcjárművet, öt gépjárművet, egy lengyel önjáró Krab tarackot, két D–30-as tarackot és egy Gyacint tarackot semmisítettek meg az oroszok. A minisztérium azt is közölte, hogy orosz hadműveleti-taktikai és katonai egységek 117 helyen mértek csapást ukrán katonai személyzetre és felszerelésekre az elmúlt 24 órában, az orosz légvédelmi erők pedig 11 HIMARS rakétát és egy JDAM bombát semlegesítettek, valamint 41 ukrán drónt lőttek le – olvasható a tájékoztatásban.
Forrás: TASZSZ
Gábor lovag
2023-09-08 at 10:56
Az adatokat ketté kell bontani.
1. emberi veszteség csak a normális embereket érdekli, tehát az USA-át, az EU-t és az ukrán vezetést nem.
2. technikai veszteség a normális embereket nem érdekli, de az USA-t és tettestársait igen, hiszen dübörög a fegyverüzlet
Őrnagy
2023-09-08 at 07:18
Putyini propaganda!
Az Ukrán ellentámadás terv szerinti ütemben halad előre Vlagyivosztok irányában!
Épp Most mondta Blinken a Zelenszkijnek, hogy nem siessenek annyira, mert az USA a hosszan, évtizedekre elnyújtott háborúban érdekelt!
aladin
2023-09-07 at 20:23
Az oroszok minnél több területet foglaljanak vissza, ebben lehet Kárpátalja is. Rohadjanak meg a soviniszta ukránok.
Királytigris
2023-09-07 at 19:22
Afganisztánban 20 évig erőlködött az USA, és veszített. Itt meddig fog erőködni? Mert hogy veszíteni fog az biztos.
Realextate
2023-09-07 at 17:19
A meccs állása jelenleg 186231 : 234563.
A meccs megy tovább.