Juhász Péterék megígérték, hogy magasról tesznek a méltóságteljes ünneplésre, és Orbán Viktor miniszterelnök beszéde alatt hangos füttyögésbe kezdtek. Válaszul a Magyar Nemzeti Múzeumnál a fidelitasosok “Soros fizet/Juhász fütyül” feliratú transzparenseket emeltek a magasba. Juhász Péterék sípolása a megemlékezőknek és ünneplőknek sem tetszett, az Együtt pártelnökét sokan számon kérték trollkodása miatt.
Ismert, a demonstrációt először betiltotta a rendőrség, de ezt a döntést a bíróság hatályon kívül helyezte. A Fővárosi Törvényszéknek az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a gyülekezési törvény tételesen felsorolja, hogy a rendőrség milyen okok alapján tilthatja meg egy bejelentéshez kötött rendezvény megtartását, de ebben az esetben ilyen okot nem talált.
Helyszíni beszámolók szerint azonban Juhász a biztonságiaknak is hazudott, így juthatott be az ünnepségre. A biztonsági emberek kérdésére ugyanis azt állította Juhász, hogy nincs nála síp, ezért beengedték a rendezvényre. Nem sokkal később az Együtt pártelnöke fütyülésbe, sípolásba kezdett, és megpróbálta szétfütyülni a nemzeti ünnepet.
Megírtuk, Orbán Viktor beszédében Juhász Péterék füttyögésére is reagált, igaz, csak pár szóban, amelyet a hallgatóság tapssal és nevetéssel jutalmazott. “Bolond lyukból bolond szél fúj, könnyű lenne ezt mondani rájuk, de a sípolók, a kis pártok lökdösődése nem számít, csak a magyar nemzet számít. A nemzeti szintű politizálásnak csak a jelenlegi kormány a letéteményese” – szögezte le Orbán Viktor.
No gallery template found!Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS