Pesti Srácok

Soros György, a bontókalapács – Az angol font, a magyar OTP és az új Ukrajna – Bohár Dániel dokumentumfilmje (videó)

Soros György, a bontókalapács – Az angol font, a magyar OTP és az új Ukrajna – Bohár Dániel dokumentumfilmje (videó)

Bohár Dániel Soros-akta című filmjéból – amelyet szombaton mutatott be a Pesti TV – kiderül, a nyílt társadalmat hirdető milliárdos spekuláns hogyan irányít politikusokat, szervezeteket, országokat, hogyan akarja eltörölni a nemzeteket és a patrióta politikai tömörüléseket, hogyan avatkozik be választásokba és országok jövőjébe. Részletesen megismerhetik a spekuláns az OTP elleni két támadását is, amit itthon ki lehetett védeni. A Pesti TV dokumentumfilmje.

Egész életében a nyitottságot hirdeti, mégis hatalmas betonfalakkal veszi körbe magát egyesült államokbeli luxusotthonában Soros György. A Pesti TV riportere elutazott a New York mellett található Long Islandre, hogy személyesen keresse fel a magyar származású amerikai milliárdost. Hogy mi történt a látogatás során? A filmből ez is kiderül.

Soros György Budapesten született Schwartz Györgyként, 1936-ban nevet változtattak Sorosra, amely eszperantó nyelven (Soros apja eszperantista volt) azt jelenti, hogy "szárnyalni fog". Az eredmény ismert: Soros György a világ leggazdagabb emberei közé repítette magát.

PestiSracok facebook image

Van egy új Ukrajna...

Az egy év alatt elkészült filmben az alkotók forgattak New Yorkban, Washingtonban, Londonban, Brüsszelben és Budapesten is. Neves szakértőket, politikusokat és Soroshoz közel álló embereket szólaltattak meg, vagy próbáltak szóra bírni. Az életrajzi dokumentumfilmnek aktualitása is van, hiszen Soros György már 1989 óta aktívan kiveszi a részét az ukrán események alakulásából. Több üzleti érdekeltsége is van az országban.

Soros György meglepő őszinteséggel vall arról a Soros-akta című filmben, hogy számára a pénzkeresés már nem probléma, ugyanis nem ő, hanem "mások szenvednek" a pénzért. Soros pedig már csak haszonélvezője a megteremtett dollármilliárdoknak.

Ismert, korábban a PestiSrácok.hu adta ki magyarul Andreas von Rétyi George Soros – A multimilliárdos globális hálózata és az általunk ismert világ vége című könyvét, amely a mai napig elérhető és megvásárolható a könyvesboltokban és a PestiSrácok.hu-n. A könyvhöz Szarvas Szilveszter, portálunk és a Pesti TV hírigazgatója írta a magyar előszót, megállapítva, hogy Soros György a teljes magyar közéletet átszövi.

– írta Szarvas Szilveszter a könyv előszavában.

Fotó: swiss-image.ch/Mirko Ries

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.