Pesti Srácok

Sorosék bejelentették: 220 millió dollárral támogatják a fehérellenes fekete mozgalmakat

Sorosék bejelentették: 220 millió dollárral támogatják a fehérellenes fekete mozgalmakat

Faji egyenlőség címszó alatt Soros György és galerije újra milliószámra önti vagyonát a radikális baloldali szervezetekbe. A Nyílt Társadalom Alapítvány ugyanis a napokban azt jelentette be, hogy 220 millió dollárral támogatják a fekete többségű, a fekete felsőbbrendűség mellett ágáló fehérellenes szervezeteket. Ha a dolgok hátterét vizsgáljuk, elég egyértelműnek tűnik, hogy Sorosnak egyetlen célja van: masszívan beavatkozni az amerikai belpolitikai életbe és megakadályozni, hogy újra Donald Trump legyen az Egyesült Államok elnöke.

Az már évtizedek óta köztudott, hogy a Demokrata Párt legnagyobb anyagi támogatója Soros György és a Nyílt Társadalom Alapítvány, most azonban úgy tűnik, Soros továbbment és fel akar építeni egy erős vezető réteget a fekete közösség tagjai közül, tervét pedig országszerte folytatja. A tervhez Soros a saját nevével ellátott alapkezelő csoportot használja, a Soros Fund Management osztja ki a dollármilliókat. A The National Pulse amerikai portál utánakérdezett Soroséknál, hogy a vezetőségükben hány fekete található; annyira elszégyellhették magukat, hogy még választ sem küldtek a lapnak. A portál megjegyzi, hogy Soros célja az lehet, hogy a feketék közül minél többen átvegyék a hatalmat, akár faji alapon, nem tudásbeli különbséggel a nagy vállalatok élén. Azonban azzal, hogy a nyílt társadalmat hirdető szervezetek elzárkóznak annak megválaszolásától, hogy náluk hány fekete vezető van, erősen megkérdőjeleződik projektjük hitelessége. A Soros-szervezetek aktív közreműködésével pedig progresszív baloldali, liberális üzenetekkel bombázzák a fekete közösségeket, hogy a novemberi elnökválasztáson megfelelő helyre húzzák be az X-et (Trump ellenfelére), vagyis egyfajta szavazóbázis építésnek is felfogható a most tapasztalható társadalmi feszültség kirobbantása. Ebben az egyik élenjáró nagy szervezet a Black Voters Matter, azaz "a fekete szavazók számítanak", amely országszerte hirdeti a Trump-ellenes nézeteit és próbálja mozgósítani a feketéket.

Fotó: Twitter

Érdekesség, hogy az egylet vezetője, LaTosha Brown úgy definiálja saját magát, mint egy "díjnyertes feltaláló és filantróp, valamint politikai stratéga és jazzénekes". Brown a saját weboldalán úgy ír magáról, mint a változást elősegítő vezető és társadalmi stratéga, akinek szakterülete, hogy az embereket hadrendbe állítsa.

PestiSracok facebook image
LaTosha Brown, a Black Voters Matter Fund társalapítója

Már George Floyd halála előtt is érzékelhetően jelen volt az a tendencia, hogy a fekete lakosság aktívabb bevonásával próbálják megbuktatni a jelenlegi amerikai elnököt. Emlékezetes, hogy a New York Times két éve arról írt, hogy a fekete szavazók számítanak, valamint más fekete-domináns csoportok támogatásával meg lehet majd szorongatni Trumpot.

A szovjet kommunista párt, a Black Lives Matter és a Black Voters Matter logója nyilván a véletlennek köszönhetően tartalmazza ugyanazt a jelképet

A National Pulse megjegyzi, hogy az egész csak színjáték, nem arról szól, hogy kiálljanak a feketék és a fekete szavazók mellett, hanem hogy megválasszák a demokratákat, hogy így közelebb kerüljenek a hatalomhoz. A BlackPac nevű szervezet egyik vezetője egy korábbi interjújában elmondta, hogy a támogatásaikat szinte csak olyanoktól kapják, akik bizony nem feketék. Például Sorostól.

Forrás: The National Pulse, New York Times; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.