Kellő hittel és önbizalommal áll ki a csapat

Bizakodásból nincs hiány, ahogy realizmusból sem. Mindenki tudja, hogy a sima kieséstől a továbbjutásig bármi benne van a pakliban, és ezt erősítette meg a PestiSrácok.hu-nak Ferenczi Attila is. A futballszakíró, futballhagyomány-kutató kicsit messzebbről kezdte a sztorit, és a válogatott jelene előtt a múltról is ejtett pár szót:

„Egervárinak három év alatt egy alapjátékot nem sikerült leoktatnia a csapatnak, Pintér Attila munkájában már volt némi tudatosság, viszont az észak-írek őt is meg tudták lepni taktikailag. Dárdai és Storck abban különböznek a korábbi szövetségi kapitányoktól, hogy reális a helyzetértékelésük. Egervári vagy Pintér azt mondták, hogy »nincs esélyünk továbbjutni a csoportból, de azért megpróbáljuk«. Onnantól fogva minden meccs sorsdöntő lett, a játékosok pedig nem bírták el ezt a lelki nyomást, és a 70. percben elfáradtak. Ezért az volt a tévhit, hogy a kondival van gondjuk, Dárdai viszont jól látta, hogy nem. Ő reálisan nézve a helyzetet, megcélozta a harmadik helyet, és arra hajtott rá eltökélten. Egy hét alatt le tudta oktatni azt a betonvédekezést a csapatnak, amit Pintér hónapok és Egervári évek alatt sem. Storck követte ugyanezt az irányvonalat, és eljött a két norvég meccs.”

Fokozatos fejlődés meccsről meccsre

„Abban igaza volt Mezey Györgynek, hogy az előzményekben nem volt benne ez a siker. A csapat viszont tudatosan épült. A norvégok ellen még védekezésből induló kontrákkal játszottunk, a horvátok ellen továbbléptünk az ellenfél saját térfelén letámadására és hibára kényszerítésére, a következő meccsen, Elefántcsontpart ellen pedig már labdabirtoklásra épülő támadókoncepciót próbáltunk megvalósítani. A következő lépés az volt, hogy mindezeket a dolgokat egy igazán erős ellenfél ellen is kipróbáljuk – ehhez kellettek a németek, de ellenük ez csak a meccs bizonyos szakaszaiban sikerült. Az ütközések és a rámenősség számonkérése a mieinken viszont azért nem helyénvaló, mert a németek jól járatták a labdát, és mire a játékosaink ütközhettek volna, az már nem volt ott.”

A kritikus hangneméről és a magyar futballhagyomány iránti harcos elkötelezettségéről ismert szakértő több jó dolgot lát a csapat körül: „Ami jó hír, hogy nem hitehagyottan játszik a válogatott. Több évtizede látható a csapatainkon, hogy kishitűen mennek ki a pályára; ez a mostani csapaton nem érződik, ha jól játszik, ha nem. Korábban mennyit emlegette mindenki az utolsó percekben bekapott góloknál a magyar átkot. Most már nem emlegetik, mert nincs is olyan, hiszen a csapat kellő hittel és önbizalommal áll ki, látható a fejlődés.”

Negatívumként azt említette, hogy bizonyos mozgásoknál látszik a tanácstalanság a csapaton, különösen a széleken sablonos a játékunk. A kevés lőtt gólunk (három felkészülési meccsen egyetlen szabadrúgásgól) annak is az eredménye, hogy túl sok embert köt le a védekezés: „A mélységi passz lényege, hogy ha egy vonal mögé beadják, akkor egyből kiesik a védekezésből négy ember, viszont sok védekező embernél nincs kinek ilyet előreadni.”

Bármi lehet ebből

„A játékunk leginkább a stabil védekezésre, a kontrákra és a pontrúgásokra épül, a csoportmeccseinkben ugyanúgy benne van az 1:0-s győzelem, mint az 1:0-s vereség. Úgy látom, már megütjük az európai középmezőnyt, a 0-tól az 5-6 pontig bármi benne van a pakliban. Ugyanakkor a magyar futball szégyene, hogy Storck annyival jobb a magyar edzőknél, hogy nincs betojva, pozitív légkört teremt, és jó szeme van a játékosokhoz. Ilyen még nem volt a magyar futballban, hogy előhúznak egy játékost a harmadik ligából, és sorsdöntő meccsen kulcsember lesz – Kleinheislerrel megcsinálta.”

kép: 444.hu