Pesti Srácok

Egy arany, és más semmi (keddi összefoglaló)

Egy arany, és más semmi (keddi összefoglaló)

Egy csodálatos aranyéremmel a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kajakkettes részben feledtetni tudta az elmúlt napok csalódásait és az ezekkel összefüggő, magyarokat sújtó bírói ítéleteket. Az aranyérem mellett a tegnapi birkózószámok sem úgy alakultak, ahogy reméltük, és egy fájdalmas vízilabda-kudarc is várt ránk.

A kezdet nagyszerűen sikerült, még a hátráltató körülmények ellenére is. Kozák Danuta gyomorfertőzéssel küszködve is beült a női kajakkettes hajójába hétfőn, és a futamot megnyerve, rögtön a döntőbe jutottak. Kedden már jobban volt Danuta, de még mindig nem tökéletes versenyállapotban, és így következett a döntő. Az elején az örök vetélytárs németek álltak az élre, azonban féltávnál már a magyar hajó vezetett. Bő száz méterrel a cél előtt nagy hajrába kezdtek a németek, és rohamosan kezdték lefaragni mintegy egy méteres hátrányukat, és félő volt, hogy visszaveszik az első helyet, de a magyar páros új erőket tudott mozgósítani, visszaverte a támadást, és 5 századmásodperces előnyt megtartva az élen futott át a célvonalon. Kozák Danután a befutó után, majd a parton is látszott, hogy nagyon elfáradt, a betegség és a futam együtt többet vett ki belőle a szokásosnál.

Szabó Gabriella (elöl) és Kozák Danuta útban az arany felé (kép: MTI / Kovács Tamás)
Szabó Gabriella (elöl) és Kozák Danuta útban az arany felé (kép: MTI / Kovács Tamás)

Rajtuk kívül csak a B döntőkben voltunk érdekeltek, így több kajak-kenu éremre kilátás sem volt. Az előző napi kiesés miatt rendkívül csalódott Dusev-Janics Natasa némi vigaszként, orrhosszal megnyerte a sajátját K-1 200 méteren, így 9. lett összesítésben. Az olimpiai újonc, 19 éves Kopasz Bálint a hasznos tapasztalatok mellé szerzett egy összesített 10. helyet K-1 1000 méteren azzal, hogy másodikként ért be a B döntőben. Vasbányai Henrik a C-1 1000 m B döntőjében a negyedik helyre futott be, de utóbb kizárták, amiért túl közel evezett a szomszédos pályán haladó ellenfeléhez.

PestiSracok facebook image

A férfiak 10 km-es úszásában Papp Márk képviselte a magyar színeket. Az első kör után harmadik helyen jött, ezután azonban visszacsúszott a 19. helyre, de az egész mezőny nagyon együtt volt, a magyar csupán 6 másodperc hátrányban úszott a dobogótól. A célon 13-ikként ért át Papp Márk, mindössze 12 másodperccel elmaradva a győztestől. A győztes kiléte sem volt egyértelmű, célfotó döntött a holland Ferry Weertman javára a görög Szpirosz Gianniotisszal szemben.

A cselgáncs után birkózásban sem az jön, amit vártunk

Birkózásban a 98 kg-os súlycsoportban versenyző Kiss Balázs számára indul jobban a nap, ő az első mérkőzését magabiztos birkózással nyerte meg. A Londonban ezüstérmes Lőrincz Tamás nem tudott olyan koncentráltan küzdeni, ahogy szokott, és az első meccsén vereséget szenvedett koreai világbajnok ellenfelétől. Talán az öccsét előző nap sújtó bírói csalás is rossz hatással volt rá, de Sike András szövetségi kapitány a mérkőzés után feldúltan nyilatkozta, hogy sorozatos csalásokkal veretik meg a bírók a magyar birkózókat az olimpián. Kiss Balázs sorsa sem alakult fényesebben, ő a nyolcaddöntőben a svéd Schön ellen birkózott, aki egy jó visszatámadással előnybe került, majd ezt meg tudta tartani. A vigaszágban bízhattak birkózóink, de legyőzőik sem jutottak el a döntőig, így kedden hamar véget ért a magyar birkózók napja.

Vízilabdában már nem mi vagyunk a császárok

A csalódások itt nem értek véget, hiszen férfi vízilabdázóink rendkívül gyenge játékkal estek ki Montenegró ellen a negyeddöntőben. A csapat már az elején vaskos hátrányba került, igaz, ebben közrejátszott egy nem megadott magyar gól, valamint egy szabálytalan, mégis megadott montenegrói gól. Az egész mérkőzés arról szólt, hogy a védelemben elképesztő hibákat vétő, támadásban tehetetlenül tipródó, pontatlanul adogató magyar csapat küzdött a felzárkózásért a szintén nem túl acélos Montenegró ellen. Egy gólra ideiglenesen már a harmadik negyedben vissza tudtunk jönni, majd az utolsóban megint kétgólos hátrányba kerültünk.

Újabb csalódás vízilabdában (kép: MTI / Illyés Tibor)
Újabb csalódás vízilabdában (kép:
MTI / Illyés Tibor)

Ekkor már csak a fiatalok, Vámos Márton és Erdélyi Balázs tartották meccsben a magyar csapatot góljaikkal, a rutinosabb játékosok inkább csak a hibáikkal és az ötlettelenségükkel vétették észre magukat. A meccs legvégén Varga Dénes varrt be messziről egy bombagólt, amivel egyenlő lett az állás. A következő támadásnál Decker Attila kivédte az ellenfél lövését, így a meccs utolsó támadásánál a továbbjutásért indulhatott a magyar válogatott. A vége viszont ugyanaz lett, amit a meccs nagy részében láttunk: tanácstalan passzolgatás, távol a kaputól, majd a támadóidő lejárta miatt, Szivós által kétségbeesetten a kapu fölé lőtt labda. Ötméteresek következtek a továbbjutás eldöntésére, amelyek során a mieink közül két játékos is hibázott, míg montenegrói részről csak egy, így ők jutottak a legjobb négy közé, nekünk pedig London után ismét csak a középmezőny helyosztói maradnak.

Nagy Péter kihozta a lehető legtöbbet a súlyemelésből

Az ólomsúlyú (105+ kg) súlyemelőknél a sportág egyetlen riói magyarja szerepelt tegnap. Nagy Péter igazán erős mezőnyben kellett helytálljon, ezt jelzi, hogy a szakítás világcsúcsa kétszer dőlt meg a verseny alatt, és összetettben is új világcsúcs lépett érvénybe. Szakításban előbb a későbbi győztes grúz Lasa Talakadze 215 kg-ra javította az iráni Behdad Szalimikordasziabi korábbi, 214 kg-os világcsúcsát, majd jött az iráni, és 216 kg-ot emelt fel. Lökésben viszont nem volt érvényes emelése, Talakadze pedig 258 kg-ot emelve, új összetett világcsúcsot ért el, 473 kg-mal. Nagy Péter szakításban 193 kg-os egyéni csúcsot állított fel, lökésben pedig 227 kg-ig jutott, így összesítésben 420 kg-mal az elismerésre méltó 10. helyen végzett.

Nagy Péter kihozta magából a maximumot (kép: MTI / Illyés Tibor)
Nagy Péter kihozta magából a maximumot (kép: MTI / Illyés Tibor)

Egyetlen hibán múlt Baji Balázs döntője

Baji Balázs zárta a nap magyar érdekeltségeit 110 m gátfutásban. A hétfői kiváló előfutama után döntőbe jutásban bízott a magyar futó, aki jól is kezdett. Féltávnál a spanyol Orlando Ortegával holtversenyben az élen állt, így minden esélye megvolt arra, hogy a döntőt érő első két hely valamelyikén végezzen. Ezután viszont az egyik gátat leverte, amitől kicsit meglassult, és nem tudott visszajönni az elsők közé, 13,52 másodperccel a negyedik helyen futott be. Ez századra ugyanolyan idő, mint amilyet hétfőn zuhogó esőben, vizes pályán futott. Az eset azért is szomorú, mert a békéscsabai futónak 13,28 másodperc az egyéni csúcsa, így a döntőhöz szükséges 13,41 másodperces időt hozni tudta volna egy hiba nélküli futással. „Túlságosan akartam ezt a döntőt, a technikára nem figyeltem eléggé, erőből próbáltam megoldani, s ez nagyon nagy hiba volt, ami nem fér bele a gátfutásba” – mondta csalódottan a futam után.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.