Pesti Srácok

Gyárfás nem mond le, és olyan jelzéseket vár, amilyet Hosszú Katinka is hiába küldött

null

Hosszú Katinka kedden egy nyílt levéllel melegítette fel a közte és a Magyar Úszó Szövetség között fennálló vitát, és az általános felkészülési körülményeket bírálta, mire a MÚSZ egy állásfoglalást adott ki, amelyben a sportolóknak adott egyéni juttatásokat emelte ki. Ilyen előzményekkel tartott sajtótájékoztatót szerdán a MÚSZ, amelyen a vezetőség válogatott úszókkal is körülbástyázta magát, és a napirenden a nekik szánt nyolc autó ünnepélyes átadása is szerepelt. A sajtótájékoztatón Gyárfás Tamás elnök megerősítette a szövetség tegnapi állásfoglalását, és kijelentette, hogy nem mond le.

Gyárfás Tamás elmondta, hogy a MÚSZ vezetősége egységes volt a kedd esti állásfoglalás ügyében, és ismét kiemelte, hogy igyekeztek Hosszú Katinka minden igényét kielégíteni.

– szólított fel Gyárfás. Emlékezetes, hogy Hosszú Katinka egy pontosan ilyen jelzéssel kezdte az egész történetet egy évvel ezelőtt, amiből meddő üzengetés lett.

PestiSracok facebook image

Továbbra is az egyéni támogatások körül forog a MÚSZ kommunikációja, holott Hosszú Katinka nem az egyéni támogatások hiányát, hanem a felkészülési körülményeket bírálta több ízben, a neki szánt pénztámogatást pedig teátrálisan utasította el ugyanezzel az indokkal.

Gyárfás a szerdai sajtótájékoztatón szerényen elmondta, hogy kellemetlen neki erről beszélni, de ő járta ki annak idején Hosszú Katinkának a vasasos szerződést, az autót és a szponzori szerződést is. Elmondása szerint viszont az úszó megváltozott, talán az edzője hatására. A szövetségi elnök úgy vélekedett, hogy lehetnek más versenyzők is, akik követik Katinkát, mivel egy háromszoros olimpiai bajnok szavának súlya van, de bízik benne, hogy ezzel arányos felelősséget is érez. Saját sorsával kapcsolatban elmondta, hogy többekkel egyeztetett a szövetségen belül, és feltette a kérdést, hogy „kell-e ez nekem?”, mire olyan válaszokat kapott, hogy „te kellesz nekünk”, tekintettel a közelgő budapesti világbajnokságra. A lemondásra való felszólításra úgy reagált Gyárfás, hogy nem mond le, és ha mindenki lemondana ebben az országban, akkor lassan üres lenne a parlament.

– fogalmazott az elnök arra a kérdésre, hogy a MÚSZ próbálja-e rendezni a viszonyát Katinkával.

A Gyárfást az elnöki székben 112:1 arányban megerősítő bizalmatlansági szavazás gyanúsan egyöntetű eredményét firtató kérdésre úgy reagált az elnök, hogy senkit nem félemlített meg, és az érintettektől kell megkérdezni a szavazási motivációjukat.

Még szerda reggel, az M4-en nyilatkozott Hargitay András szövetségi kapitány és Csurka Gergely, a MÚSZ sajtófőnöke, akik egyetértettek abban, hogy nehéz kijönni Shane Tusuppal, Hosszú férjével és edzőjével, és ez már a riói olimpián is kiderült, ahol az edző maga kezébe akarta venni a dolgok irányítását, ami miatt feszültség alakult ki. A kapitány elmondta, hogy emlékszik arra, amit Shane mondott:

„Szerintem viszont nem lehet nagyobbra nőni a magyar úszósportnál. Ne feledjük azt sem, Hosszú Katinka a szövetség segítsége nélkül nem tartana ott, ahol” – tette hozzá Hargitay.

forrás: ATV Live, MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.