Pesti Srácok

Hosszú Katinka: Az eredménykényszer már fiatalon kiégeti az úszókat

null

Több szempontból különlegességnek számít Hosszú Katinka, mert az úszásban és azon kívül is úttörő munkát végez. Saját elmondása szerint nem sok szabadidejük van férjével, Shane Tusuppal, mert az edzések és versenyek mellett saját márkájukat, illetve cégüket, az Iron Lady-t vezetik, ő pedig személyében is összekapcsolja a két tevékenységet. Háromszoros olimpiai bajnok sportolónk a magyar vállalkozások sikerlehetőségéről és brandépítéséről tartott kerekasztalbeszélgetés után válaszolt a sajtó sporttal kapcsolatos kérdéseire is. Szóba került a sportolók menedzselése, valamint az utánpótlásnevelésben rendszeresen elkövetett hibák is.

A riói olimpia egyéni számokban legeredményesebb versenyzője elhozta az idei évben nyert összes érmét, amelyekkel két asztalt raktak tele. Meglehetős túlsúlyban vannak az aranyérmek, ezekből 172-t nyert idén, míg ezüstből 35, bronzból pedig 17 jött össze. Az évet értékelve kitért rá, hogy az olimpia után rajta is erőt vett az ún. olimpiai másnaposság, de ezen túllendült, új célokat tűzött ki, és már látja a jövőt.

Úttörő sport- és üzleti modell

Hosszú beszélgetőtársai a vállalatvezetési témában Molitórisz Károly, az Univer vezérigazgatója és Lévai Bálint, a Biotech USA ügyvezető igazgatója voltak. A beszélgetés vezérfonalát a munkatársak megfelelő módú motiválása, a cégfejlesztés és a brandépítés képezte. Utóbbi szempontjából Hosszú Katinka különleges helyzetben volt, hiszen az ő esetében – az általános gyakorlattól eltérően – előbb létezett a brand, mint maga a cég, a sporttevékenységével pedig folyamatosan erősítheti is. Szavai szerint mind az úszásban, mind a cégvezetésben ugyanaz a filozófiájuk:

PestiSracok facebook image
A riói éremtermés (fotó: PS)

Olimpikonunk úgy fogalmazott, amit ők az úszásban megvalósítanak, az nem új dolog, hanem más sportágakban működő, onnan áthozott minta. Ebben ugyanaz az előnyük, mint a hátrányuk, hiszen úttörőként nincs kit és mit másolniuk az úszásban, viszont lépéselőnyben vannak a versenytársakhoz képest. A kérdésre, hogy világelsőként mihez képest igyekszik előrébb jutni, azt mondta:

A Gyárfás-üggyel kapcsolatban kapott kérdésre úgy reagált, hogy nem gondolkozott rajta, az mennyit árthat vagy használhat az üzleti vállalkozásának, mivel abba a magyar úszósport javítása végett állt bele. Figyelemmel követi az eseményeket, a már megtörtént változást pozitívumnak nevezte, de kiemelte, hogy a további változásnak is jó irányba kell mennie. Vélhetően arra utalt ezzel, hogy Gyárfás Tamás távozása után sem csitultak el a kedélyek az úszószövetségben, ráadásul még a lemondott elnök visszatérése sem kizárt. Hosszú Katinka arra a kérdésre, hogy ki fog-e állni valamelyik elnökjelölt mellett, azt válaszolta, nem az úszóknak kell megmondaniuk, ki legyen az elnök, de csapatmunkára építő rendszert kell kialakítani.

Eredménykényszer helyett élvezze a gyerek az úszást!

Hosszú Katinka a 2016-ban nyert érmeivel. Nehezen férnek rá egy képre. (fotó: PS)

A PestiSrácok.hu kérdésére, hogy az Iron Aquatics által behozott, Magyarországon eddig nem létező sportmenedzselési módszer hogyan hathat a klubéletre, Hosszú Katinka azt mondta, reméli, hogy a teniszhez hasonlóan, erős branddel rendelkező úszók fognak felbukkanni, és ezáltal a sportág is kinövi magát. Hozzátette, hogy az Iron Aquatics erre biztatja az úszóit, és ebben segítené is őket. A beszélgetés során elhangzott az edzésmódszerrel kapcsolatban, hogy

Erre reagálva feltettük a kérdést Hosszú Katinkának, hogy lehetséges-e keresztülvinni ekkora paradigmaváltást Magyarországon. Emlékezetes, hogy Egerszegi Krisztina három olimpia után, mindössze 22 évesen visszavonult, többször elmondva akkoriban, hogy teljesen elege van az úszásból, és több más klasszisunk is bőven harminc előtt befejezte az úszást. Katinka válasza szinte szóról szóra egybecsengett azzal, amit a kézilabdaedző Zsiga Gyula mondott korábban a PestiSrácok.hu-nak a saját sportágára vonatkoztatva:

Ezt azért tartja nehéz útnak, mert egy kis csoporttal próbálják megvalósítani, és behozni az újfajta szemléletet Magyarországra. Eszerint a lényeg fiatal korban a jó technika elsajátítása, és nem az időeredmény, a többi klub viszont eközben azon van, hogy minél többet nyerjenek a gyerekek, akik emiatt rengeteget úsznak.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.