Pesti Srácok

Méltó csarnokavatás a Duna Arénában: BL-győztes a Szolnok!

null

Két erős negyeddel magabiztosan legyőzte horvát ellenfelét, és ezzel megnyerte a Bajnokok Ligáját a Szolnok vízilabdacsapata. A nehéz kezdés után egyértelműen saját kezébe vette a meccset a magyar bajnok, és egyre nagyobb előnyt épített fel, ahonnan már nem volt visszaút a Dubrovnik számára. Ugyanitt, a bronzmeccsen az Eger sima vereséget szenvedett az olasz Pro Reccótól, és negyedik helyen végzett.

Tízezer néző előtt játszották a vízilabda FinalSix döntőjét és bronzmeccsét a vadonatúj Duna Arénában, amelynek ez az esemény jelentette a főpróbát a nyári vizes vb-re. Belehallgattunk a horvát közvetítésbe is, ahol el voltak ragadtatva a létesítménytől.

Szolnoki góllal indult a döntő, utána viszont akadozott kicsit a játékunk, és az első negyed végére fordítani tudott a címvédő Jug Dubrovnik, amely most a negyeddöntőből verekedte el magát a döntőig. A Szolnok a csoportját megnyerve, csak a pénteki, Eger elleni elődöntőtől kapcsolódott be a FinalSix küzdelmeibe. A második negyed elején szorulttá vált a helyzet, hiszen a Szolnok kettős emberhátrányba került, és ezt az alkalmat nem is szalasztotta el a Dubrovnik, amely így már kettővel vezetett. Két perc alatt azonban mindent kijavított a magyar csapat, és feljött 3:3-ra. Innen még egyszer tudtak vezetéshez jutni a horvátok, utána viszont a Szolnok elkezdte felőrölni az ellenfelet. A negyed végére már 6:4-re vezettünk. A második negyed gólözöne után a harmadikban sok lehetőséget kihagyott mindkét csapat, és a Nagy Viktor is kezdett átlényegülni abba a felfokozott állapotba, amikor nem egyszerű gólt lőni neki.

PestiSracok facebook image
Milan Aleksić a Szolnok egyik legjobb góllövője volt a döntőben (fotó: MTI / Kovács Tamás)

A nagyszünet után Prlainović a Szolnok második büntetőjét is értékesítette, amivel már három volt az előny ide, majd a negyed közepén a Dubrovnik olasz légiósa, Perrone hozta vissza még egyszer a csapata reményeit, amikor 7:5-re zárkóztak fel az ő ziccerből lőtt góljával. Ezeket a reményeket Aleksić oszlatta tovább egy távoli bombagóllal, így az utolsó játékrészre háromgólos előnnyel fordulhatott a Szolnok. Ebben előbb Nagy Viktor védett egy újabb bravúrosat, majd Gocić talált b, ezzel 9:5-re javítva az állást, és innentől látszott a dubrovniki arcokon, hogy elkezdtek barátkozni az ezüstéremmel. Az egyre tétovább próbálkozások között azért összejött nekik még egy százszázalékos ziccer is, de Vrlić még szemben állt Nagy Viktorral, és a magyar kapus túl nagy falatnak bizonyult. Aztán Nagy ezt még néhányszor megismételte a teljesen elkedvetlenedett horvátokkal szemben, hogy Kis Gábor egy távoli szabaddobásból bombázza be a tizediket a kapu bal oldalába.

döntő: Szolnoki Dózsa-Közgép – Jug Dubrovnik 10:5 (1:2, 5:2, 2:1, 2:0)gólszerzők: Prlainović, Aleksić 3-3, Vámos 2, Gocić, Kis Gábor, illetve Marković 2, Joković, Lončar, Macan

A Szolnok ezzel története legnagyobb sikerét érte el, és a Vasas, az OSC, a Honvéd és az Újpest mellett ötödik magyar csapatként a hetedik magyar Bajnokok Ligája-győzelmet húzta be.

Budapest, 2017. május 27.
Cseh Sándor vezetőedzőt úsztatják a boldog szolnoki játékosok (fotó: MTI / Kovács Tamás)

Elmaradt az egri bravúr

A harmadik helyért a döntőt megelőzően az olasz bajnok Pro Recco és a magyar ezüstérmes Eger játszott egymás ellen. A két csapat már ötször került egy csoportba a Bajnokok Ligája történetében, és az Eger még sosem tudott győzni.

A nyolcszoros győztes Pro Recco nyitónegyedben gyorsan kétgólos előnyre tett szert az Eger ellen, és ekkora előnnyel fordultak a csapatok a második negyedre, ahol az olaszok hamar dűlőre vitték a bronzérem kérdését. A Pro Recco rendkívül hatékonyan védekezett, elöl pedig célra törőek voltak a játékosai, centerből, távolról és fórból is eredményesek voltak, és a félidőre 7:2-re vezettek. A harmadik negyedben kicsit jobban oda tudta tenni magát az Eger – talán dacból is –, de a játékrész végére még egyet hozzá tudott tenni a Recco az előnyéhez. A negyedik negyed 10:4-es olasz előnynél igazából már csak formaság volt, és a Recco gálázni kezdett, amiből szintén sorban születtek a gólok, és a vége komoly, kilencgólos vereség lett az Egernek. Szépségtapasz, hogy a tavalyi hatodik hely után idén már negyedik helyig kapaszkodott föl a magyar bajnokság ezüstérmese.

Az egri Hosnyánszky Norbert, hozza fel a labdát (fotó: MTI / Kovács Tamás)

a 3. helyért: Pro Recco – ZF-Eger 15:6 (3:1, 4:1, 3:2, 5:2) gólszerzők: Ivović, 4, Sukno, Di Fulvio 3-3, Filipović 2, Aicardi, Bodegas, Figlioli, illetve Vapenski 2, Čuk, Erdélyi, Čučković, Hosnyánszky

– értékelt az M4 Sporton Dabrowski Norbert.

– nyilatkozta Hosnyánszky Norbert, az Eger olimpiai bajnoka.

PS/MTI