Pesti Srácok

Negyedik idővel döntős a 4x100-as mix gyorsváltó!

null

Bár már a délutáni magyar döntőket és az esti vízilabda-finálét vártuk, több fiatal is megmérette magát a Duna Arénában a vizes világbajnokság utolsó előtti napján. Igazán nagyot a 4x100-as mix gyorsváltónk ment, amely 4. helyen jutott be a döntőbe. Rajtuk kívül Bohus Richárd is továbblépett 50 m háton, ő az elődöntőből próbálhat meg bekerülni a legjobb nyolc úszó közé.

Sztankovics Annának kevés esélye volt az elődöntőbe jutásra 50 méter mellen. Ennek megfeleleően a 27. helyen zárt. Molnár Flóra is sprintszámban próbálkozott, ő 50 m gyorson indult, ahol végül a 28. helyhez volt elég az ideje.

A férfiak 50 méter hát előfutamában két magyarért is szurkolhattunk, Bohus Richárd és Balog Gábor közül Bohus szerepelt jobban, aki kilencedik idejével bejutott az elődöntőbe. Balognak ez nem sikerült, ő a 27. helyen zárt.

„Még soha nem úsztam ilyen jól reggel, kicsit meg is lepődtem – mondta a váltóval már bronzérmet nyerő Bohus a verseny után. – Nem éreztem annyira a fogást, túl lazák a vállaim és ezáltal jobban benyúlok a fejem fölé, mint kellene. Amerikában ezen is dolgoztunk rengeteget, de most nem annyira ment. A középdöntőben szeretnék még jobb lenni”.

PestiSracok facebook image

Ezután következett a 4x100-as mix gyorsváltó, ahol a magyar csapat döntőbe jutását reméltük. Nem hiába! Kozma Dominik világcsúcsrészidőn belül hozta a váltót az első helyen, Németh Nándor ugyanúgy az élen váltott Jakabos Zsuzsannával, aki második helyen adta át Verrasztó Evelynnek. A váltónk végül hatalmas hajrával a harmadik helyen zárt, ami összesítésben a negyedik időt és a döntőt jelentette!

Négy előfutammal zárult a délelőtti program, a férfi 1500 méteres gyorsúszás Rasovszky Kristóffal és Kalmár Ákossal. Végül mindkét magyar elmaradt az egyéni csúcsától, így – bár most még két futam hátra van – esélyük sem volt a döntőre.

Fotó: Budapest2017Fina/Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.