Pesti Srácok

Nem sikerült az érem, de Rasovszky felzárkózott a legjobbakhoz

Nem sikerült az érem, de Rasovszky felzárkózott a legjobbakhoz

Az 5 kilométeres nyíltvízi úszásban elért hetedik helye után javítani tudott Rasovszky Kristóf, és pontszerző, ötödik helyen tudott célba érni 10 kilométeren. A 20 éves magyar junior világ- és Európa-bajnok végig az élmezőnnyel tartva tudta elérni a kiváló eredményt, és immár kijelenthető, hogy számolni kell vele a világ legjobbjai között. A versenyt a riói olimpián is győztes holland Ferry Weertman nyerte, így ő a sportág első regnáló olimpiai és világbajnoka. A másik magyar induló, Székelyi Dániel 21. helyen végzett.

Sokan bíztak benne, hogy a fiatal magyar úszó túl tudja szárnyalni a szombati eredményét, ő pedig igazolta, hogy érdemes bízni benne. Gellért Gábor szövetségi edző nem sokkal a rajt előtt elmondta, Rasovszkyt az első nyolc közé, míg Székelyit a legjobb 15-be várja. A szakember kiemelte, rendkívül nehéz dolguk lesz a versenyzőknek, hiszen a nyári forróságban folyamatosan melegszik a Balaton vize, ez pedig lassítja majd a mezőnyt, ráadásul többször kell majd az úszóknak frissíteniük, ami lendületvesztést jelent.

A négy körből álló 10 kilométeres versenyen 65-en indultak, Rasovszky Kristóf pedig már az első kör végén az élbolyban úszott. Ezt végig tartotta is, sőt a harmadik körben az 5 km aranyérmesével, a francia Marc-Antoine Olivier-vel otthagyták kicsit a többieket, és ketten vezettek, az utolsó kört pedig már Rasovszky kezdte elsőként. Ezután viszont visszacsúszott az élboly hátsó részére, az ötödik-hatodik hely környékére, és noha Gellért Gábor szövetségi edző a verseny előtt hosszú, nagyjából egykilométeres hajrára számított tanítványától, Rasovszky nem tudott megújulni versenytársaihoz képest. Fiatal úszónk ezzel a taktikával lett junior világ- és Európa-bajnok, ezúttal viszont az élmezőnyből többen is robbantottak a hajrára, amely rendkívül izgalmas befutót hozott. Jellemző, hogy Rasovszky mindössze bő három másodperccel úszta le lassabban a tíz kilométert, mint a bajnok, és így lett ötödik.

Olivier komoly esélyesnek látszott, azonban tőle balra feltűnt Jordan Wilimosvsky, az amerikai címvédő, a hajrában pedig a jobb oldalon a holland olimpiai bajnok, Ferry Weertman. A hollandnak jobb ütemben jött ki a benyúlás, így egyetlen tizeddel megverte Wilimovskyt, Olivier pedig az 5 kilométeren szerzett aranya mellé most egy bronzott gyűjtött be. Rasovszky a későbbi győztes farvizén próbált feljebb kapaszkodni a hajrában, de utóbb csak az ötödik helyért tudott csatába bocsátkozni a másik franciával, Aubryval. Kettejük között célfotó döntött, amely alapján a magyar úszó két tizeddel gyorsabb volt. Székelyi Dániel nem tudott feljebb kerülni a középmezőnyből, így a 21-ikként ütött be a célba.

PestiSracok facebook image
A gyõztes holland Ferry Weertman (k), mellette az ezüstérmes amerikai Jordan Wilimovsky (b) és a harmadik helyezett francia Marc-Antoine Olivier a dobogón (fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

– nyilatkozott a verseny után Rasovszky Kristóf, aki elmondta, már nagyon várja a következő versenyeket, hiszen csapatban, majd 25 kilométeren, és a medencében 1500 méteren is indul.

Szokolai László, Rasovszky edzője arról beszélt, hogy az amerikai és a francia taktikája a kiváló 1500 méteres eredményeikre épült, mivel ők a végén "védtelenek" az utolsó 400 méteren verhetetlen Weertmannal szemben. Megjegyezte, ezekhez a rendkívül jól taktikázó, rutinos versenyzőkhöz jól alkalmazkodott Rasovszky.

Székelyi Dániel elmondta, a nevezési lista alapján szeretett volna a legjobb húszba, azaz véleménye szerint az elitbe kerülni. Ugyanakkor így sem csalódott, hiszen az például, amiben korábban nem volt olyan erős, azaz a hajrá, most jól sikerült neki, s az utolsó 500 méteren még tudott is néhány pozíciót javítani.

Rasovszky gratulál a holland győztesnek (fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

nyíltvízi úszás, férfi 10 km:

1. Ferry Weertman (NED) 1:51:58.50 óra 2. Jordan Wilimovsky (USA) +0,1 mp 3. Marc-Antoine Olivier (FRA) +0,7 mp 4. Jack Burnell (GBR) +2,3 mp 5. Rasovszky Kristóf (HUN) +3,2 mp 6. David Abry (FRA) +3,4 mp 7. Simone Ruffini (ITA) +9,2 mp 8. Jevgenyij Dratcev (RUS) +11,6 mp 9. Brendan Casey (USA) +20,1 mp 10. Federico Vanelli (ITA) +22,5 mp …21. Székelyi Dániel (HUN) +37,2 mp

A férfiak versenyeiben hátra van még a csütörtöki csapatverseny és a pénteki 25 kilométeres egyéni verseny is.

PS/MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.