Klubrekordot állíthat be a szlovák bajnokság magyar csapata
Utoljára 24 éve tudott dobogón végezni a DAC futballcsapata. Nem ma volt; akkoriban a foci legnagyobb sztárjaiként Romário és Roberto Baggio tündököltek, a FIFA elnökét João Havelange-nak hívták, és Verebes József volt a magyar szövetségi kapitány. Szlovákia pedig egyéves volt. A legmagyarabb szlovák klub az új ország bajnokságának első kiírásában tudta elcsípni a harmadik helyet, most pedig az utolsó forduló előtt a saját kezében van a sorsa, hogy elérje ugyanezt és ezzel együtt az Európa Ligában való indulás jogát.
A hazai meccsek után még órákig sárga-kék mezben vagy a nyakukba akasztott sárga-kék sállal mászkáló emberek sokaságát látni szerte Dunaszerdahelyen. Mennek kocsmába, mennek haza a kocsmából, betérnek egy üzletbe – tele van velük a város, és tele van focilázzal. Ha szurkolói szerelésben látják az embert a boltban, egész biztosan lesz valaki, aki őszinte érdeklődéssel megkérdezi, mi lett az eredmény. Minden meccsen kint van legalább 5-6 ezer néző, a legnagyobb vetélytársak, a pozsonyi Slovan és a nagyszombati Spartak elleni rangadókon pedig rendre telt ház van, ami a Slovan elleni szombati derbin ugyanúgy 10226 embert jelentett a még mindig nem teljesen befejezett új stadionban, mint ősszel. És akik nem, vagy ritkán járnak ki a meccsekre, azok is nyomon követik a helyzetet. Beszédtéma a csapat a munkahelyeken, irodai titkárnők vannak képben azzal, hogy ki lesz a következő ellenfél, vagy melyik kulcsjátékos sérült. Amióta elkezdte komoly klub küllemét magára ölteni a DAC, beleértve a hamarosan elkészülő új stadiont, az európai környezetet, a sok-sok apró finomságot a szurkolói bolttól a kulturált büféig, és elkezdett körvonalazódni egy tudatos jövőkép, a nézők tömegével találtak vissza régi kedvencükhöz.
A DAC a 80-as évek végén és a 90-es évek elején élte a fénykorát, akkoriban a csehszlovák, majd a szlovák bajnokság egyik élcsapatának számított, egészen az 1995-től bekövetkező hanyatlásig. A csapat már akkoriban is felvidéki magyar jelképnek számított, amikor még egy régi, szakadt, csak a lokálpatriotizmus miatt szerethető stadionban játszotta a minden tekintetben kelet-európai meccseit. Egy DAC–Slovan párharc már akkor is magyar–szlovák párharcot jelentett mindenki szemében, kiemelt jelentőséggel.
Egy egész kis szerencse is elég lett volna
A szlovák bajnokság idei kiírásától a Kispestet tavaly ugyancsak 24 év után bajnoki címig juttató Marco Rossi lett a DAC vezetőedzője. A szurkolók nagyon megszerették, és sokáig visszakövetelték a magyarságára büszkén rátartó korábbi edzőt, László Csabát, azonban az olasz mester eredményessége mostanra őket is meggyőzte. A csapat már hetekkel ezelőtt bebiztosíthatta volna a nemzetközi kupaindulással járó dobogós helyezését (a Spartak már több forduló óta biztos bajnok), hiszen sorozatban két vereség után is a bajnokság második helyén állt, amikor a mostani fordulóban a sárga-kékeket a tabellán egy pontra megközelítő Slovan jött Dunaszerdahelyre. Ráadásul a szurkolói nélkül jött. Emlékezetes, hogy tavaly áprilisban paradigmaváltó módon nem a hazai szurkolókat vegzálta a rendőrség, hanem a szokásukhoz híven balhézó Slovan-ultrákat tessékelték ki a stadionból, most pedig a legutóbbi Spartak–Slovan meccsen elkövetett rendbontásuk miatt eleve el sem jöhettek a DAC katlanjába.
Adott volt a zavartalan hazai pálya és az ellenfeléhez képességben is felérő sárga-kék csapat. A kezdőrúgást Lukács László, a Tankcsapda énekese végezte el. A meccs legelejét a világoskékben játszó vendégek dominálták, utána azonban fokozatosan a több óriási gólhelyzetet kidolgozó DAC került fölénybe, a Slovan pedig kontrákra rendezkedett be. Az első félidő ráadásában a hazai kapus és a védők is elnéztek egy szögletet, a Slovan bolgár csatára, Bozsikov viszont nem, és a hálóba fejelte a – mint később kiderült – egyetlen gólt. A második félidőben jó néhány komoly helyzete volt a hazai csapatnak, miközben a Slovan játékosai ölték a játékot, és már a 60. perc környékétől ingerlően szemtelenül húzták az időt, több sárga lapot begyűjtve ezzel. Végül azonban úgy érezhették, megérte, hiszen sikerült kihúzniuk a 0:1-es vezetést a lefújásig. Ehhez kellett a játék tördelésében partner, többször furcsán ítélő vagy épp nem ítélő bíró, és kellett a hatalmas szerencse is a Slovannak. A meccs utolsó támadásánál előbb a kapufát találta el a DAC csatára, majd a kipattanót Davis a felső lécre vágta, onnan Bayóra, a DAC gólvonalon álló csatárára pattant a labda, onnan pedig a Slovan éppen feltápászkodó kapusának kezébe.
Az utolsó fordulóra maradt minden
Zsinórban harmadik vereségével a DAC visszacsúszott a harmadik helyre a Slovan mögé, de ennél is aggasztóbb, hogy a Zsolna egy pontra megközelítette a dunaszerdahelyieket. Az utolsó forduló dönt a helyezésekről: ha a DAC nyer Rózsahegyen, akkor biztosan dobogón végez, megelőzve a Zsolnát, ha viszont nem nyer, akkor az így különösen nagy téttel bíró Slovan–Zsolna meccsen is sok múlik. A jövő szombati zárófordulóban ebből a három csapatból mindegyik befuthat akár a második helyre, de bármelyikük lehet az is, aki a negyedik helyre szorul, lemaradva a nemzetközi kupaindulásról.
Az igencsak feldúlt Marco Rossi vezetőedző a Slovan elleni hazai vereség után ezt nyilatkozta:
Ha egy ilyen idény végén nem jutunk ki az Európa Ligába, akkor előbb én, aztán a játékosaim, majd az egész stáb a Dunának mehet, és öngyilkos lehet…
