Kovács István a válogatottnak is a vezére lehet – a Vidi játékosa a nyár „felfedezettje”
Tehetség és alázat - a Vidi nyári európai sorozatának Kovács István az egyik főszereplője. A huszonhat éves futballista remek formában játszik, küzd, kulcspasszokat ad, és higgadtan, éretten nyilatkozik. Ha ilyen formában marad, akkor a válogatottnak is a vezéregyénisége lehet. Ránk férne.
Kovács István szép csendben a magyar futball egyik legjobb játékosává vált. Edzője, Marko Nikolics támogatásával éppen élete formájában futballozik, küzd, hajt, lefutja a védőit és közben elképesztően nagy labdákat osztogat. Nem a többségében harmatos magyar bajnokikon teljesít kiválóan, hanem a Bajnokok Ligája selejtezősorozatában, jó, erős európai középcsapatok ellen. Szerdán, az AEK ellen is a Vidi legjobbja volt, több gólpassznak beillő ívelése, indítása volt, Lazovic be is lőtte az egyiket.
A támadó-középpályás profi nyilatkozataival is kitűnt, kitűnik a többiek közül. Éretten, érthető mondatokban beszél, nem hadar, nem halandzsázik, nem halmozza a közhelyeket, és mindig megdicséri az ellenfelet, a rivális szurkolóit, ráadásul igen ritkán keres kifogásokat.
Nem véletlen, hogy rendszeresen őt küldik a kamerák elé, ha meglátom, az utóbbi időben már én is felhagyok a rutinszerű elkapcsolással, amelyre a kétezres évektől a Puhl Sándor/Nyilasi Tibor/Hegyi Iván-féle közhely-válogatott kényszerített rá.
Az egykori szombathelyi nevelés huszonhat éves, most van a legjobb korban, és úgy fest, végre tényleg meghatározó futballistává érett. Bár esetében "klasszikus", magyarfutballistásan eltékozolt évekről nem beszélhetünk, mert nem kokain-szippantással vagy pálinkázással töltötte az idejét, azért egyenesen felfelé ívelőnek sem nevezhetjük a karrierjét. Kovács már fiatalon nagy tehetségnek számított, de hiába edzette és játszatta később a remek Paulo Sousa és a Videoton többi sikeres, kevésbé sikeres edzője, valahogy mégsem tudott igazán berobbanni.
Jobb meccseket rosszabbak követtek, és úgy tűnt, hogy válogatott szinten ő is megmarad örök ígéretnek. <Őszintén szólva volt, hogy én is kritizáltam törékenynek tűnő testalkata miatt, mondván, alkalmatlan a profi futballra. Rendesen rám cáfolt.>
Tavaly ráadásul két komoly sérülést is elszenvedett, és hiába tért vissza tavasszal, idő kellett ahhoz, hogy ismét formába lendüljön. Áprilisban sokan jót szórakoztak azon, amikor egymás után két büntetőt is kihagyott. De a futball (és a sport, illetve az élet) azért is szép, mert innen is fel lehet állni. Sok munkával, alázattal. Kovács nem menekült Mezőkövesdre vagy Felcsútra, maradt, és megküzdött a helyéért.
Szerdán ismét kiderült, hogy igazi csapatember. Huszti kiállításáról higgadtan, de velősen ezt mondta: „Én azt tanultam az óvodában, a fociban így kell odamenni, mert különben megsérülünk.
Úgyhogy semmi problémánk nincsen Huszti Szabival, várjuk vissza mihamarabb.”
Huszti kiállításáról már írtunk, később hasonló vélemény megjelent a Nemzeti Sportnál is – minek is kellett nyújtott lábbal így odamenni –, de Kovács nem is mondhatott mást. A csapattársáról van szó, akivel jóban-rosszban össze kell tartaniuk. Husztival persze csak a Vidiben, hiszen a válogatottat már hosszú évekkel ezelőtt lemondta.
De térjünk vissza Kovácshoz. Marco Rossi szövetségi kapitány most fogja összerakni a nemzeti csapatot az őszi Nemzetek Ligájára, a távlati cél a 2020-as Európa-bajnokság és az új Puskásban megrendezett meccsek. Gera Zoltán visszavonulása után igencsak szükségünk lenne egy irányítóra, de még inkább egy igazi vezérre. Most úgy tűnik, Kovács István ilyen típus.
Ha a Vidi Athénban bemutat egy hatalmas bravúrt, akkor a Bajnokok Ligájában bizonyíthat. Ha nem, akkor az Európa Ligában. Kívánjuk, hogy őrizze meg remek formáját, kerüljék el a sérülések, és abból a magyar futball is profitálhat. Kitartással, jó hozzáállással sok mindent el lehet érni. A tehetség csak jó alap mindenhez. Alázat kell a focihoz - ez az, amiben Lionel Messi és Cristiano Ronaldo teljesen egyforma.
Fotó: MTI
