„Ezt az embert csak szeretni lehetett” – emlékezzünk a legkedvesebb óriásra, Kozma Istvánra
Régi adósság került törlesztésre októberben Kozma István és Keresztes Lajos olimpiai bajnok birkózóink síremlékének idei felállításával. Az ország kedvencének számító Kozma „Pici” István 1970-ben hunyt el tragikus autóbalesetben, mestere, Keresztes Lajos mintha megérezte volna a sorsot: „Vigyázz, Pista... óvatosan vezesd a kocsit” – súgta tanítványának. „Sosem éreztem magam gyengének, de most az vagyok” – mondta már a kórházban a világ akkori egyik legerősebb embere, akit végül legyűrtek az életveszélyes sérülések. Kozma sírját senki nem gondozta Kádár gulyáskommunizmusában, már 1971-ben teljesen elhanyagolt volt, ezért kétszeresen is örömteli, hogy végre méltón emlékszünk rájuk.
Még október közepén – egy nappal a szombaton induló budapesti világbajnok előtt – avatták fel Kozma István és Keresztes Lajos új síremlékét az Új Köztemetőben. A magyar birkózósport két legendás alakját a szövetség elnöke, Németh Szilárd méltatta. Most felidézzük a mester és tanítványának történetét.
A kétszeres olimpiai bajnok Kozma István 1970-ben halt meg fájdalmasan fiatalon, még harmincegyedik születésnapját sem érhette meg. Nem túlzás, hogy a végzetes autóbaleset az egész országot megrázta, Kozma korának egyik legnépszerűbb sportolója volt.
„A mikor néhány órával a végzetes autóbaleset előtt utoljára találkozott Kozma István és Keresztes Lajos, akkor az ősz mester így szólt tanítványához: – Vigyázz, Pista... óvatosan vezesd a kocsit. Nehogy baj történjék... Mintha Keresztes, aki úgy szerette Kozmát, mint tulajdon fiát, érzett volna valamit. Azután megtörtént a szerencsétlen karambol. Keresztes a kórházi ágyon látta viszont a kétszeres olimpiai bajnokot.
– Csak egy hibát csináltam – mondta csendesen Kozma – , és most itt a baj, Lajos bácsi. Sosem éreztem magam gyengének, de most az vagyok.
Hasztalan követtek el azután a következő napokban mindent az orvosok, a harmincegy esztendős fiatalemberen nem lehetett segíteni. Mestere, aki az elmúlt tizenhárom esztendőben valóban nemcsak edzője, hanem szinte apja is volt a világhíres versenyzőnek
Harmadik olimpiáját is megnyerhette volna
Az 1939-ben született Kozma „Pici” István először kosarazni kezdett (198 centiméter magasan ez természetes), de későbbi edzője, Keresztes Lajos már fiatalon meglátta benne az ideális birkózót. Jó szeme volt. Kozma már huszonegy évesen negyedik lett a római olimpián, de a következőnek már ő volt a nagy esélyese, miután 1962-ben megnyerte a világbajnokságot. Fel is ért a csúcsra: Tokióban (1964) és Mexikóvárosban (1968) is ő győzött, és Münchenbe is favoritként ment volna – de a tragikus baleset közbeszólt.
„Ezt az embert csak szeretni lehetett – írta róla Feleki László. – Birkózótársai szerették a legjobban. Versenyeken igyekezett mindenkinek segíteni, ahogy csak tudott, szóval, tettel egyaránt.
Taktikai tanácsokat kiabált be, szünetben gyakran legyezte társait, jókora üdítő szélörvényt keltve.
Ezen az emlékezetes utolsó versenyen fájós torokkal biztatta Gált, s amikor a fiatal magyar döntetlenül végzett nagy tudású román ellenfelével, a világbajnok Bércéanuval, maga mellé ültette, és egy kissé rekedt hangon így beszélt hozzá: >Legközelebb meg fogod verni a világbajnokot! Érdemes lemenned negyvennyolc kilóra, itt van a jövőd! Majd meglátod, milyen érzés, amikor az olimpián az embernek a himnuszt játsszák...
„Számára a birkózás nemcsak afféle erőmutatvány volt, hanem technika, taktika, sőt, lélektan is – folytatta Feleki. – Érzékeny idegrendszere, bonyolult lelkivilága is segítette abban, hogy a birkózás lélektani mozzanatait is felismerje. Ez a játékos kedvű óriás gyakran idegennek érezte magát a világban.
Az volt a meggyőződése, hogy félreismerik, műveletlen izomkolosszusnak tartják, semmi egyébnek. Nem mondhatta el mindenkinek (annál szemérmesebb is volt), hogy mennyit olvas, mennyire szereti a zenét, és nemcsak Tom Jonest, s a különféle beat-együtteseket (elsősorban Illésé- ket) kedveli, hanem a klasszikus zenét, az operát is, s elsősorban Verdi zenéjében tud elmerülni.
Színészbarátai ellátták tiszteletjegyekkel, sokat járt színházba, szerette a társaságot, fel tudott melegedni, mert tudta, hogyha őt tekintik a társaság középpontjának, ez nem testi méreteinek szól, hanem humorának, tréfáinak, éles ítélőképességre valló hozzászólásainak. És éppen azért, mert gyakran magános bölénynek érezte magát, igényelte a szeretetet, a bizalmat.”
Temetése országos ügy volt, sírját elhanyagolták
Nem túlzás, hogy egy ország, egy egész nemzet rajongott érte. Sajnos az is jellemző, hogy bár temetése országos ügy volt, utána még sírjának gondozását sem vállalta az állam. Ennyit a „nagyszerű”, sokak által visszasírt Kádár-rezsimről. „A sportbarátomról szóló riportsorozat után a Rákoskeresztúri temetőben meglátogattam Kozma István sírját, hogy virágot helyezzek el rajta.
Az elhanyagolt hant láttán megdöbbentem.
Eszembe jutott az egyik olvasónk nemrégiben irt levele, amelyben ugyanezt említi. S mint kiderült, idén sírjának gondozásáért már senki sem fizet.” – írta 1971-ben a Népszavában Lepies György.
Hentesből lett olimpiai bajnok és legendás edző
Keresztes Lajos – aki hentesként dolgozott és orvosi javaslatra kezdett birkózni, hogy az 1928-as olimpián már aranyérmet szerezzen – túlélte legjobb tanítványát. Hogy milyen edző volt?
„Nem vártam, mint a pók, hogy valaki a hálómba akadjon – mondta a Népsportnak 1967-ben. – Kijártam az iskolákba, még az utcán is megszólítottam a keménykötésű fiúkat.
Egyszer egy gyereket rajta kaptam, amint éppen egy almát csent egy kirakatból. Hatalmas nyaklevest adtam neki, majd megkérdeztem: >Miért lopsz?<. Megszeppenve válaszol: >Nagyon éhes vagyok, bácsi...
A nevét nem akarom mondani...”.
A világklasszis versenyző és legendás edző 1978-ban hunyt el. Síremlékükkel régi adósság került törlesztésre.
Felavatják Keresztes Lajos síremlékét / Fotó: MTIFotók: MTI
