Pesti Srácok

Hatalmas világcsúccsal verte agyon a mezőnyt Milák Kristóf!

null

Esélyt sem adott az ellenfeleknek Milák Kristóf, aki immár a 200 méter pillangó világbajnoka. A második helyezettet három másodperccel, Michael Phelps tízéves világcsúcsát csaknem egy másodperccel előzte meg.

A táv első felében a második helyen tartotta magát Milák, a szokás szerint villámrajtot vett Chad Le Clos mögött. A harmadik hosszon elkezdte begyújtani a rakétákat, egyre faragta a hátrányát, az utolsó hosszra pedig ellentmondást nem tűrően állva hagyta a mezőnyt. De nemcsak a mezőnyt, hanem a világcsúcsot mutató piros vonalat is, amelyet Michael Phelps tett oda még a 2009-es római világbajnokságon.

– nyilatkozta az M4 Sportnak az újdonsült világbajnok.

PestiSracok facebook image
A világrekorder öröme. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az elődöntős holtverseny után szétlövéssel a döntőbe került Kenderesi Tamás nyolcadik helyen ért célba. A térdszalagszakadással versenyző úszónk részéről az is óriási dolog és komoly akaraterőről tanúskodik, hogy sérülten is ott van a vébén, megpróbálta, és döntőbe jutott.

FÉRFI 200 M PILLANGÓ, DÖNTŐ

1. MILÁK KRISTÓF 1:50.73 (világcsúcs)
2. Szeto Daija (japán) 1:53.86
3. Chad le Clos (dél-afrikai) 1:54.15
4. Federico Burdisso (olasz) 1:54.39
5. Gyenyisz Keszil (ukrán) 1:54.79
6. Zach Harting (amerikai) 1:55.69
7. Leonardo de Deus (brazil) 1:55.96
8. KENDERESI TAMÁS 1:57.10

Michael Phelps cápadresszben úszott, 2009-es világcsúcsa 1:51.51 volt.

A nap többi magyar érdekeltségű versenyében Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána a harmadik és a negyedik legjobb idővel jutott döntőbe női 200 méter pillangón, Németh Nándor révén pedig hosszú évtizedek óta ismét döntősünk lesz férfi 100 méteres gyorsúszásban. Cseh Lászlónak sajnos nem sikerült a döntőbe jutás férfi 200 méteres vegyesúszásban: összesítésben a 10. legjobb időt érte el.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.