Pesti Srácok

Csehország negyeddöntős, Hollandiától és szimpatikus szurkolóitól végleg elköszönünk

Csehország negyeddöntős, Hollandiától és szimpatikus szurkolóitól végleg elköszönünk

Csak egy fél félidőt focizott magas hőfokon Hollandia, ám ez kevés volt a továbbjutáshoz. A meccset odaadó védekezéssel kezdő csehek fokozatosan feljöttek, majd egy holland kiállítás után átvették az irányítást is, magabiztosan húzták be a győzelmet. Csehország mehet a nyolcaddöntőbe, Hollandia pedig haza, a négy fal között csinálni tovább azt, amit szeret.

Szerzett pontok és az eddig mutatott játék alapján is teljesen nyilvánvalónak tűnt, hogy ez a cseh csapat nem fogja megállítani ezt a holland válogatottat. Már az első percben centikkel maradt le a ziccerről Dumfries, ami megadta az alaphangot. Sokkal jellemzőbb volt, hogy a hollandok mutatkoznak a cseh kapu előtt, mint ennek az ellentéte, ezt a rámenősséget látva volt miért aggódniuk Schickéknek. Nagyon kemény nyomást bírtak ki talpon a csehek, a kaput kevéssel elkerülő holland kísérletek és önfeláldozó cseh blokkok sorjáztak, és még kevesebb pénzt adtunk volna ekkor V4-es szövetségeseinkért, mint a meccs kezdete előtt.

Az első játékrész közepén elrendelt ivószünetről azonban a csehek jöttek vissza jobban. Schick lövésénél végre Stekelenburgnak is latba kellett vetnie a tudását, de nem okozott neki gondot. Hiába volt jó iramú meccs, nem a kaput eltaláló lövésekről és a kapusbravúrokról marad emlékezetes. A félidő vége felé közeledve Barák vágta kevéssel a kapu fölé a labdát Masopust remek passza után, de ehhez De Ligt is kellett. Nem tudni, mi történt ivás közben, de azóta a hollandok egyértelműen visszaestek, a csehek pedig elkezdték művelni a focit az addigi elkeseredett védekezés helyett. És a kaput mindössze egy lövés találta el, amit Schick eresztett meg.

Csendesebben csordogált a meccs a fordulás után, mígnem Malen olyan egyedül lépett ki Depay passzával gólhelyzetben, hogy szinte látszott a magány az arcán. Vaclík viszont jött a kapuból, és elképesztő ütemérzékkel lopta le a labdát a holland csatár lábáról. Egy perccel később De Ligt birkózott a labdát rávezető Schcikkel, majd a holland elesett, és kézzel kanalazta el a labdát vetélytársa elől. Előbb sárgát kapott, majd a videóbíró pirosra módosította az ítéletet, amivel megpecsételődött a hollandok sorsa. Az addig is egyre jobban feljövő csehek átvették a meccs irányítását.

PestiSracok facebook image
Matthijs de Ligtet kísérik le a pályáról. Az Európa-bajnokságra már nem is kell visszajönnie. (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Tíz perce játszottak emberelőnyben, amikor Dumfries blokkolta Barák ígéretes lövését, ám két perccel ezután már ő sem tehetett semmit. Egy szöglet után Kalas által neki átfejelt labdát Holeš jó erősen megfejelve a bal sarokba fejelte. Innentől fogva feltűnően idegeskedni kezdtek a hollandok, ami feszült arcokban és keményebb ütközésekben is megnyilvánult. Megpróbálták tíz emberrel és gólhátrányban is a talpra állást, és nem is voltak veszélytelenek, de a csapatukból a meccs nagy részében hiányzott a szív, és ezt nehéz helyzetben sem tudták pótolni. Az egymásért küzdés képessége helyett biztosan valami más érzésekkel vannak tele.

Tomáš Holeš gólja után már nem volt visszatérés a hollandoknak (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A csehek viszont megérezték a vérszagot: Souček lövésénél Stekelenburgnak kellett védenie, és Masopust lövését is neki kellett semlegesítenie. A 81. percben Wijnaldum az elképesztőn progresszív csapatkapitányi karszalagjával meg a budapesti rasszizmusveszéllyel lehetett elfoglalva, mert Holeš meglógott mellette a labdával együtt, laposan középre játszott passzából pedig Schick lőtt a holland kapus támaszkodó lába mellé, egyúttal be a hálóba. Itt végleg eldőlt minden, a ráadással együtt hátra lévő negyed órában már csak az maradt a kérdés, hogy meglesz-e a három a cseheknek. Ez végül nem jött össze, de a lényegen nem változtat: holland pride helyett cseh büszkeség kerekedett a Puskás Arénában.

Csehország ünnepel, Hollandia térden (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

HOLLANDIA–CSEHORSZÁG 0:2 (0:0)

Budapest, Puskás Aréna

gólszerzők: Holeš (68.), Schick (81.) kiállítás: De Ligt (55.)

A távozás szomorúbb lesz, mint az érkezés volt (fotó: Horváth Péter Gyula)
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.