Pesti Srácok

Remek meccsen walesi győzelem: bár Bale kihagyott egy büntetőt, két gólpasszával ismét bizonyított

null

Azerbajdzsánban „félig” hazai pályán fogadta Törökország Walest, és mindenképpen pontot kellett volna szereznie. Nem sikerült, bár a kimondottan jó, nagy iramú meccsen mindkét csapatnak sok helyzete volt, a gól csak a walesi válogatottnak jött össze. Az elsőt két klasszisnak köszönhették: Bale sokadik remek labdáját Ramsey már belőtte (1–0). Aztán Bale a hajrában is gólt lövetett egy csapattársával, így Wales 2–0-ra nyert.

Addig adta a zseniális labdákat Bale, amíg Ramsey egyet csak belőtt – nagyjából így lehet a legjobban összefoglalni a Wales–Törökország csoportmeccs első félidejét. A Real Madrid klasszisa – aki ezt az idényt a Tottenhamnél töltötte kölcsönben – háromszor is kiugratta a Juventus klasszisát, de utóbbi az első két lehetőségét még kihagyta.

Előbb egy gyönyörű csel után a rövidet vette célba, de a kapus védett. Aztán teljesen egyedül nagyon csúnyán a kapu fölé lőtt – talán azt hitte, lesen van. De harmadikra csak összejött a gól: Bale ismét egészen fantasztikus labdát adott az ügyesen kilépő támadónak, aki ezt már belőtte (1–0).

Lüktető, jó mérkőzést láttunk

PestiSracok facebook image

Mivel a törökök is veszélyesen játszottak – hiszen győzelemre vannak ítélve –, egészen jó kis első félidőt láthattunk. A walesiek leginkább a kontrákban és a pontrúgásokban bíztak, a török válogatott pedig megpróbálta irányítani a játékot. Kevés sikerrel: bár több veszélyes próbálkozásuk is volt – a walesi védelem többször is hatalmasat mentett –, a szünet előtt nem jött össze a török gól.

Ramsey ezt még kihagyta / Fotó: MTI/EPA

A kihagyott helyzetek meccse

A második félidő elején a törökök legveszélyesebb játékosa, Yilmaz is alátámasztotta, hogy nincs kihagyhatatlan helyzet. Egy szöglet után elé került a labda, de a kapu torkából az égbe lőtt. Elképesztő ziccer volt.

Bár a második félidő elejét nagyon megnyomta a török válogatott, a túloldalon Ramsey újabb gólt szerezhetett volna, de a lövését Cakir kivédte. Szerencsére továbbra is lüktető, élvezhető volt a mérkőzés – aztán az 59. percben tizenegyest kapott Wales. Jogosan, Bale ügyesen kiharcolta – aztán csúnyán fölélőtte. Nem is kicsit, már-már Roberto Baggiót utánozva. Ezután meg nem hittünk a szemünknek: a kihagyott büntető után Cakir bohóckodott, Bale belevetődött a labdába, és majdnem meglett a második gól...

A 60. perc után a törökök igyekeztek élni az eséllyel, a kihagyott büntető utáni percekben többször is nagyon közel voltak az egyenlítéshez. De Wales is a második gólhoz.

Aztán a 86. percben végre összejöhetett volna a török gól, de Ward hatalmas bravúrral hárította a fejest. Ennyi volt? Nem, de ezt csak bánhatták a törökök.

Bár volt egy csetepaté, a végén a walesiek lőtték a gólt: Bale egymás után kétszer is megetette a török védelmet és a második szólója után ismét kihagyhatatlan gólpasszt adott. Wales 2–0-ra nyert, és ezzel igen közel került a továbbjutáshoz.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.