Pesti Srácok

Éremért vívhat ma este Andrásfi Tibor

Éremért vívhat ma este Andrásfi Tibor

Nagy reményekkel várhattuk a férfi párbajtőrözők küzdelmét, hiszen az első két kiemelt egyaránt magyar volt, ám felemásan zajlott a nap. Az egyéniben uralkodó világ- és Euórpa-bajnok Koch Máté azonnal kiesett, ám másik két versenyzőnk továbblépett az első körből. Sajnos az első fordulókban sorra elvesztettünk valakit, hiszen a nyolcaddöntőben a második kiemelt Siklósi Gergely is elbúcsúzott, így a leghátrább rangsorolt versenyzőnk, Andrásfi Tibor maradt versenyben. Ő viszont bemenetelt az elődöntőbe, hiszen a negyeddöntőben legyőzte a tavalyi egyéni Eb-ezüstérmes olasz Federico Vismarát is.

Szörnyen indult a Vismara elleni negyeddöntő Andrásfi számára, az asszó után a magyar vívó is elmondta, hogy volt ötlete az olasz ellen, de nem állt össze a mozgása. Az első harmadban 1:5-re elhúzott az ellenfél, és sima vereség réme kezdett kirajzolódni. Szerencsére Andrásfi máshogy gondolta, és megfékezte a bajt, a második harmadban két-három tus különbségre tudta szűkíteni a különbséget, az utolsó részre 7:10-es állással fordultak. Ott pedig a magyar párbajtőröző ugyanúgy megrázta magát, mint az első két meccsén, és ezúttal is a maga javára tudta billenteni az állást. Két tus hátrányban, 9:11-nél elindult, és állva hagyta az olaszt, meg sem állt 14:11-ig. Ott egy kicsit valóban megállt, Vismara feljött 14:13-ra. Ekkor jött az ilyenkor kötelező szusszanás, sisaklevétel, nagy levegő, és bevitte a győztes tust. Andrásfi Tibor ellenfele az este 8-kor kezdődő elődöntőben a japán Kano Koki lesz, míg a másik ágon a házigazdák klasszisa, Yannick Borel vív majd a fitatal egyiptomi Mohamed Elszajeddel.

Korábban:

Koch Máté első kiemeltként lépett pástra, de meglepetésre viszonylag simán, 10:15-re kikapott a kolumbiai Grabiel Lugótól már a 32 között. Andrásfi Tibor szintén egy venezuelait, Limardo Gascont kapta az első körben, és sokáig szorosan állt az asszó, a végén viszont el tudott lépni a magyar vívó, és az összképnél kevésbé szorosat mutató 15:10 arányban nyert. Siklósi Gergely a cseh Jurka ellen vívott először, és a kezdeti tapogatózást követően nagyon magabiztos vívással húzott el tőle, a végén lenyűgöző, 15:5-ös sikert aratva.

PestiSracok facebook image
Tokió ezüstérmese, Siklósi Gergely ezúttal a nyolcaddöntőig jutott (fotó: MTI/Illyés Tibor)

Andrásfi Tibor a nyolcaddöntőben a Koch Mátét búcsúztató Lugóval találkozott, és végig fej-fej mellett gyűjtögették a tusokat. Az utolsó csörtében a venezuelai rendesen odavert egyet a kosárral Andrásfinak, aki az orrát fájlalta utána; a zsűri viszont sajnos a videózásnál sem látta azt, ami az egyszerű visszajátszásnál is teljesen nyilvánvalóan látszott. Ezért járt volna a sárga lap, és mivel mindkettejüknek volt már egy figyelmeztetésük korábbról, második sárga lapért tus járt volna a magyar vívónak. Gémesi Csanád és Szatmári András tegnapi asszóival együtt már kezd túl sűrű lenni az élmény, hogy valamiért mindig a magyarok kárára „téved” a zsűri, úgyhogy talán némi felülvizsgálatot megérdemelne a sportdiplomáciai jelenlétünk és érdekérvényesítő képességünk a nemzetközi vívásban. Az asszó végén egyszer még át tudta venni a vezetést a venezuelai, de Andrásfi higgadt maradt, egyenlített, majd a ráadásban bevitte a győztes tust ebben a végtelenül kiélezett asszóban.

Siklósi Gergely a kubai származású belga Neisser Loyolával találkozott, amely sokkal nehezebb asszónak ígérkezett az előzőnél. Loyola az elején el tudott húzni három tussal, Siklósi visszazárkózott, ám utána is végig egy-két tussal ott volt az előny, és a mi vívónk futott az eredmény után. Az utolsó percben megrázta magát Siklósi, két tust is bevitt, sőt a legvégén támadásban volt a győztes találatért, de csak levegőt tudott szúrni. A ráadásban a magyar volt a kedvezményezett, és már csak másodpercek voltak hátra, amikor Loyola nagyon szép tust vitt be, ezzel búcsúztatva a második kiemelt Siklósit.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.