andrásfi tibor
Andrásfi Tibor hajszállal kikapott a bronzmeccsen, továbbra sincs férfi vívóérmünk
Csodálatos napot vívott végig az előzetesen legkevésbé esélyesnek tartott párbajtőrvívónk, Andrásfi Tibor, aki különösen az asszói végén parádézott, de az elődöntőben homokszem került a gépezetbe, és a japán Kano megállította egy elképesztően szoros és kemény ütközetben. A bronzmeccs még az eddigiekhez is kiélezett asszót, kevés tust és őrületes izgalmakat hozott. Az egyiptomi Elszajed végül egy igazán hosszúra nyúlt hosszabbításban tudta legyőzni Andrásfit, aki így sajnos érem nélkül maradt.Éremért vívhat ma este Andrásfi Tibor
Nagy reményekkel várhattuk a férfi párbajtőrözők küzdelmét, hiszen az első két kiemelt egyaránt magyar volt, ám felemásan zajlott a nap. Az egyéniben uralkodó világ- és Euórpa-bajnok Koch Máté azonnal kiesett, ám másik két versenyzőnk továbblépett az első körből. Sajnos az első fordulókban sorra elvesztettünk valakit, hiszen a nyolcaddöntőben a második kiemelt Siklósi Gergely is elbúcsúzott, így a leghátrább rangsorolt versenyzőnk, Andrásfi Tibor maradt versenyben. Ő viszont bemenetelt az elődöntőbe, hiszen a negyeddöntőben legyőzte a tavalyi egyéni Eb-ezüstérmes olasz Federico Vismarát is.Ajánljuk még










