Pesti Srácok

Andrásfi Tibor hajszállal kikapott a bronzmeccsen, továbbra sincs férfi vívóérmünk

Andrásfi Tibor hajszállal kikapott a bronzmeccsen, továbbra sincs férfi vívóérmünk

Csodálatos napot vívott végig az előzetesen legkevésbé esélyesnek tartott párbajtőrvívónk, Andrásfi Tibor, aki különösen az asszói végén parádézott, de az elődöntőben homokszem került a gépezetbe, és a japán Kano megállította egy elképesztően szoros és kemény ütközetben. A bronzmeccs még az eddigiekhez is kiélezett asszót, kevés tust és őrületes izgalmakat hozott. Az egyiptomi Elszajed végül egy igazán hosszúra nyúlt hosszabbításban tudta legyőzni Andrásfit, aki így sajnos érem nélkül maradt.

Az első asszó találatszegénysége Andrásfi egész napját végigkísérte, de a lélektanilag fontos, aprócska előny az ő neve mellett állt az első harmad végén. Az egyiptomi fura, ám kellemetlen, pattogós stílusban vívott, rengeteg mozgás (és ami fontos volt, elmozgás) tartkította a vívását. A 3:2-t 4:3-ra módosították a második harmad három perce alatt a szembenálló felek, tehát az „óvatos” jelző még visszafogott is erre az asszóra. A megszokottól eltérően, a harmadik asszóban sem fordult a kocka, ugyanez a vívás folytatódott, az utolsó percben másodszor is megintették passzivitásért a résztvevőket, miután egy percig nem találtak – ezzel módosult 7:6-ra az állás, még mindig Andrásfi javára. Tizenhárom másodperccel a vége előtt Elszajed bevitte az egyenlítő tust, így jöhetett a hosszabbítás.

Ebben előbb az egyiptomi, aztán a magyar találatát érvénytelenítették ütközés miatt. Az idő viszont közben vészesen fogyott, amivel az volt a baj, hogy Elszajedet sorsolta ki a gép kedvezményezettnek. Andrásfi így belekényszerült a rohanásba, ebből két együttes találat lett, utána viszont az egyiptominak jött ki a lépés, az ő nyakába akasztják a bronzérmet.

Korábban:

PestiSracok facebook image

A saját maga által surranópályának nevezett úton ért oda az olimpiai elődöntőre Andrásfi Tibor, a három közül a legalacsonyabban rangsorolt párbajtőrvívónk, és ott az eddigi legjobb kezdését mutatta be. Az első, tapogatózó harmadot 2:1-re nyerte, onnantól fogva pedig állandósította az egy-két tus előnyt a maga oldalán. Viszonylag kevés találat esett az első két részben, habár ez a párbajtőrtől nem idegen jelenség, itt gyakran az utolsó percben gyorsulnak fel az események.

Kano eléggé elkapta a fonalat az utolsó harmadban, így az utolsó percre kétpontos japán előnnyel fordultunk. Andrásfi a jó kezdés ellenére is megoldotta, hogy megint a végén kelljen hatalmasat mennie, az utolsó 10 másodpercben állt fel kétpontos hátrányból, így megint ráadás következett. Ezúttal viszont a döntő tusnál a magyar vívó elszúrt a japán válla mellett, míg Kano hasat talált, így a döntő nem sikerült, Andrásfi a magyar vívóküldöttség második bronzérméért vívhat ma késő este.

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.