Pesti Srácok

Ismét aranyérmes Milák Kristóf!

Ismét aranyérmes Milák Kristóf!

Megcsinálta a versenyszámcserét Milák Kristóf, a 200m pillangó tokiói és a 100m pillangó párizsi olimpiai bajnoka! Immár kétszeres arany- és kétszeres ezüstérmesünk most talán elhallgattatta a teljesítményén vagy akár a modorán, az újságírókkal nem szóba állásán dünnyögőket, hiszen megnyerte ezt a klasszisokkal teletűzdelt, rettenetesen sűrű versenyt.

Ahogy az természetes, láthatóan jóval erősebb volt a döntő, mint az elődöntő vagy a jobb előfutamok, de ebben az elején Milák nem elöl haladt. A holland Nyls Korstanje, a kanadai Joshua Liendo és a francia Maxime Grousset fordult első háromként, Milák pedig negyedikként rúgta el magát a falról. A fordulóból viszont már jól bukkant föl, ekkor már Liendóval ketten lógtak ki felfelé a mezőnyből, látszott, hogy ketten fogják eldönteni az arany sorsát. Hasonló párharc bontakozott ki, mint Tokióban Dressel és Milák között, ám a forgatókönyv ezúttal hal' Istennek más volt. Az utolsó tizenöt méteren Kristóf utolérte a kanadait, aki még egy lapáttal rátett, és két-három csapás erejéig megtartotta a holtversenyt, de aztán a mi fiúnk előrébb került, és ezúttal a fal is tökéletesen jött ki neki, így egy fél karcsapással ő ért be előbb.

Az első hosszon még elöl tempózó Korstanje és Grousset visszaesett a végére, a mindvégig kitartó Liendo mögé a másik kanadai, Ilya Kharun ért oda a dobogó harmadik fokára. A Kharunhoz hasonlóan gyengébb első hosszot teljesítő, svájci Noe Ponti így Tokióval ellentétben most lemaradt a bronzról.

fotó: MTI/Kovács Tamás
PestiSracok facebook image

Milák Kristóf 49,90-es idővel nyert, 9 századdal megelőzve Liendót és 55 századdal Kharunt. Az idő lényegesen gyengébb ugyan Dressel, sőt maga Milák tokiói ezüstérmes idejénél is, ám a franciák által az olimpiára összeeszkábált, sekély ideiglenes medencében jellemzően gyengébb időeredmények születtek, így az összehasonlításnak nincs sok értelme.

fotó: MTI/Kovács Tamás

A magyar klasszis most már 100m és 200m pillangón is olimpiai arany- és ezüstérmes. Ideje ezzel foglalkoznia a sajtónak a lényegtelenebb, ám jól bulvárosítható részletek helyett, megtisztelve benne a négyszeres olimpiai érmest, amit nem a verebek hordtak össze neki. Emellett érdemes a sportvezetőknek is figyelembe venniük ezt az eredménysort, amikor a Milák Kristófhoz fűződő szakmai viszonyukat alakítják, beleértve Milák sportolói ambícióinak, esetleges más úszószámok felé való nyitásának támogatását.

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.