Pesti Srácok

Most sem jött össze a győzelem vízilabdában

Most sem jött össze a győzelem vízilabdában

Második mérkőzésén is döntetlennel zárt a magyar férfi vízilabda-válogatott a riói olimpián. Benedek Tibor együttese – azután, hogy szombaton 13:13-at játszott a világ- és Európa-bajnok szerbekkel – hétfőn 9:9-re végzett az ausztrálokkal fordulatos összecsapáson.

Az előző meccshez hasonlóan, most sem remekeltünk védekezésben, amit a 4:3-ra végződött első negyed mutat, de legalább nálunk volt az előny. Támadásban rendben volt a csapat, az emberelőnyös védekezésünk viszont semmi hatékonyságot nem mutatott. A második játékrészben vezettünk két góllal is Varga Dénes büntetőjével, de az ausztrálok 15 másodperccel a vége előtt felzárkóztak egy gólra.

A harmadik harmadban újra elléptünk két góllal, azonban ezután történt a baj, mert az ausztrálok emberelőnyből közelebb jöttek, majd elkezdtek mezőnyből is jól lőni, és a harmad végére egészen sokkoló volt az állás: 7:8 oda. Eközben a mieink ausztrál vezetésnél naggyá tették az ellenfél kapusát. Az utolsó menetre kicsit összerántotta magát a csapat, visszavette a vezetést, de közben sok lövést elhibáztunk. Egy magyar emberelőny már éppen letelt két perccel a vége előtt, amikor Varga Dénes pazarul szolgálta ki a bal oldalon üresen hagyott Erdélyi Balázst, és ő nem hibázott. Ezt az előnyt kellett volna megtartani, de egy óriási védekezési hiba révén Cotterill ellőtte Decker Attila hóna alatt, és a hátralévő fél percben nem tudtuk többször feltörni az ausztrál védelmet.

A szerbek után mi is a második döntetlenünket játszottuk a második meccsünkön, és nem vagyunk könnyű helyzetben. A mezőny nagyon kiegyenlítettnek tűnik, a szerdán következő görögök és a házigazda brazilok is igencsak erősnek tűnnek, sőt még a japánok sem ígérkeznek pofozógépnek, így senki ellen nem mehetünk biztosra.

PestiSracok facebook image

2. forduló, A csoport:

Magyarország–Ausztrália 9:9 (4:3, 2:2, 1:3, 2:1)

Maria Lenk Uszoda, 1000 néző, vezette: Margeta (szlovén), Gomez (olasz) gólszerzők:

Vámos 2, Hárai 2, Varga Dénes 2, Manhercz 1, Szivós 1, Erdélyi 1, illetve Campbell 4, Roach 1, Swift 1, Ford 1, Kayes 1, Cotterill 1

Magyarország: Decker A. – Vámos, Erdélyi, Szivós, Varga Dénes, Varga Dániel, Hárai – cserék: Zalánki, Manhercz, Hosnyánszky, Decker Á., Kis, Nagy V. Ausztrália: Stannton-French – Campbell, Ford, Roach, Younger, Kayes, Howden – cserék: Gilchirst, Cotterill, Martin, Emery, Swift, Dennerly

ma korábban:

Szerbia–Görögország 9:9 (1:2, 0:2, 4:3, 4:2) A csoport állása: 1. Görögország 3 pont 2. Brazília 2 pont 3-4. Magyarország és Szerbia 2 pont 5. Ausztrália 1 pont 6. Japán 0 pont

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.