Pesti Srácok

Vívás: Márton Anna elbúcsúzott a nyolcaddöntőben

null

A nyolcaddöntőben kiesett a kardozó Márton Anna a női kardvívók versenyében.

A venezuelai Alejandra Benitez Romero legyőzése után a francia Manon Brunet-vel vívott, és hiába vezetett, a csörte vége felé a francia átvette az irányítást, és 15:12-re legyőzte Márton Annát. „A legnagyobb baj az volt, hogy nem voltak akcióim. Az erőmben bíztam, de ez nem elég ehhez a sportághoz. Nagyon csalódott vagyok, ennél sokkal többet akartam elérni” – nyilatkozott a tavaly vb-bronzérmes, idén Eb-második Márton, aki a világranglista negyedik helyezettjeként érkezett első olimpiájára. (MTI)


Lazának tűnő, majd mégis elképesztően izgalmas csörtében vívta ki a nyolcaddöntőbe jutást.

PestiSracok facebook image

A venezuelai

Alejandra Benitez Romero

volt az ellenfél, aki az elején még vezetni tudott 5:4-re, de innen már Márton Anna uralta az összecsapást, és 14:8-ra elhúzott. Itt viszont valami megtört, a venezuelai hihetetlen sorozatot produkálva egyenlített, és a mindent eldöntő tusnál kis híján el is találta Márton Annát. Ő viszont ügyesen hátrahajolt, és ellentámadásba lendülve, egylámpás tust tudott bevinni, és ezzel 15:14-re nyert. „Annyira nem lepődtem meg, mert az első asszóim nem szoktak jól menni – kezdte értékelését a magyar vívónő. – Tizennégynél már megint jött az, hogy megvan ez, már a következő asszóra gondoltam. Nem tudom olyan könnyen befejezni ilyenkor az asszóimat, a koncentráció nehezen megy, ami pedig a vívásban elengedhetetlen dolog” – mondta, de hozzátette, pozitívum volt ugyanakkor, hogy 14:14-nél sem hitte azt, hogy ki fog kapni. (MTI)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.