Pesti Srácok

Vívás: A döntőbe párbajozta magát Imre Géza!

null

Nehéz, de a mai sormintába tökéletesen illeszkedő elődöntőt vívott Imre Géza. Nyugalom, higgadtság, győzelem. Az aranyéremért vívhat.

A 2015-ös moszkvai világbajnokság döntőjében jól megtanulta Imre Géza, hogyan kell legyőzni a franciák egyik legjobbját. Ezt a csörtéjét is végig kézben tartotta párbajtőrözőnk, szinte végig vezetett Gauthier Grumier ellen. Az első harmad végére kiépített egy három tusos előnyt, amit a francia egy jó sorozattal 10:10-nél még el tudott tüntetni. Innen viszont Imre Géza újabb két egylámpás tust vitt be, ezzel kényszerhelyzetbe hozva ellenfelét. Minden együttes találattal közelebb jutott a döntőhöz, a harmadik ilyen pedig azt jelentette, hogy 15:13-ra nyert és 22.45-kor a magyar csapat negyedik aranyérméért vív a svájci Steffennel vagy a koreai Parkkal.

„Most kicsit jobban figyeltem...” – nyilatkozott a 41 éves Imre Géza, arra utalva, hogy a tavalyi világbajnoki döntőben egy tussal verte Grumier-t, most pedig kettővel. ”Nagy taktikai csata volt, bíztam az együtteseimben” – mondta. Hozzátette: nem ingott meg, amikor a francia egyenlített, ismeri jól az edzőjét, akivel még együtt vívott, így számított rá, hogy Grumier valamit változtat. ”Sokszor visszanéztem a vb-döntőt, s tudtam, hogy mire számíthatok. Próbáltam azt csinálni, ami ott bejött.”

PestiSracok facebook image

Már csak egy csörtére van a döntőtől a fantasztikus napot kifogó Imre Géza.

Az észt Nikolai Novosjolov sem tudta útját állni párbajtőrözőnknek. A második harmad végéig döntetlenre álltak, és egyikük sem tudott előnyt kialakítani. A harmadik harmadban Imre Géza megint előhúzta a mai napon őt jellemző higgadtságot, és csodálatos sorozattal húzott el Novosjolovtól. A vége 15:9, ami simább összecsapást sejtet, mint amilyen valójában volt, de egyúttal Imre Géza mai szereplését is tükrözi.

A magyar idő szerint este 21 órakor kezdődő elődöntőben Gauthier Grumier lesz az ellenfél.


Imre Géza negyeddöntőbe jutott Boczkó Gábor legyőzésével.

Nagyon magabiztosan vív a 41 éves, ötödik olimpiáján részt vevő Imre Géza, és Boczkó Gábor ellen is egyértelművé tette, hogy melyikük jut tovább. Az első harmad végén még viszonylag szoros, 5:3 volt az állás Imre javára, de az igazsághoz tartozik, hogy az első tustól kezdve, megszakítás nélkül ő vezetett. A második harmadban dűlőre is vitte a dolgot, és 15:8-cal nyerte meg az összecsapást.

„Borzasztó nehéz volt. Nem is tudom, hogy lelkileg, taktikailag vagy fizikailag volt-e nehezebb – kezdte értékelését Imre. – Már az első harmad végén úgy éreztem, hogy összeesek. Borzasztóan kellett koncentrálnom, mert mindenegyes gondolatát ismerjük a másiknak, együtt vívunk, együtt edzünk, együtt lakunk edzőtáborokban, versenyeken.”

Imre Géza a negyeddöntőben 18.45-kor az észt Nikolai Novosjolov ellen lép pástra.


Boczkó Gábor és Imre Géza továbbjutott a nyolcaddöntőbe, Rédli Andrásnak viszont megálljt parancsolt a francia Yannick Borel. Boczkó és Imre egymás ellen vív a legjobb nyolcba kerülésért.

Boczkó Gábor eleinte fej-fej mellett gyűjtötte a tusokat a francia válogatottból négy éve kiszorult, és ezért szenegálivá lett Alexandre Bouzaiddal, de a második harmadban aztán ellépett tőle. Az utolsó harmadban már csak a különbség mértéke volt kérdéses, Bouzaid próbált rohamokkal változtatni az eredményen, de nem tudott változtatni a csörte kimenetelén; Boczkó sima 15:9-es győzelmet aratott.

Fél órával Boczkó után két páston párhuzamosan vívott a nyolcaddöntőért Imre Géza és Rédli András. Imre 7:7-ig ment együtt a kolumbiai Rodriguezzel, onnantól viszont a tőle megszokott, fifikás stílusban, sok lábtalálattal, zsinórban hét tust vitt be, és végül könnyedén lelépte ellenfelét 15:8-ra. Rédli András sokkal jobban megizzadt, és nem is bírt el Yannick Borellel. A francia eléggé elhúzott már az első harmadban, amit Rédli csak kevéssé tudott mérsékelni a másodikban. Az utolsó felvonásban már az előnye jelentette nyugalmat kihasználva várta, hogy Rédli támadjon, és sorozatos ügyes visszavágásokkal növelte az előnyét. A francia így végig vezetve, magabiztosan húzta be a csörtét.

A nyolcaddöntőben a sorsolás szeszélye folytán Boczkó és Imre egymás ellen vív, így biztosan lesz magyar a legjobb nyolc között, de egyedül lesz. A franciák és az oroszok közül erre két vívónak van esélye, a svájciak pedig még mindhárman versenyben vannak, és a negyeddöntőben találkozhatnak először egymással. A magyar csörte 18 órakor kezdődik.


Továbbjutott az első körből Rédli András férfi párbajtőr egyéniben, és így a 32 között van.

Rédli ellenfele a Kuvaiti Olimpiai Bizottság felfüggesztése miatt független olimpikonként versenyző kuvaiti Abdulaziz Al-Satti volt, és a vártnál jobban megizzasztotta a magyar vívót. Rédli állandósította az egy-két tusnyi előnyét, de jobban nem tudott elhúzni. Fél perccel a vége előtt aztán már három tussal vezetett, de a kuvaiti öngyilkos rohamokba kezdett, és egy másodperccel a vége előtt már csak egy pontnyi hátrányban volt. Rédli az utolsó ruham elől kitért, így végül 14:13 maradt a végeredmény. A két másik magyar vívónak nem kellett pástra lépnie a 32-be jutásért. A 32 között 16.15-kor Boczkó Gábor következik a szenegáli Alexandre Bouzaid ellen, majd 16.45-kor Imre Géza a kolumbiai John Edison Rodriguez, míg Rédli András a francia Yannick Borel ellen vívhat.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.