Pesti Srácok

Borkai Zsolt folytatná a munkát az átszervezett MOB élén is

Borkai Zsolt folytatná a munkát az átszervezett MOB élén is

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke továbbra is szoros együttműködést tart fontosnak az Emberi Erőforrások Minisztériumával azután, hogy a kormány hétfői előterjesztése alapján átalakul a magyar sport irányítási és finanszírozási rendszere.

A MOB vezetője szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette, a magyar sport akkor tud továbbmenni, ha nem a pénz, hanem a szakmaiság a fontos. Hozzátette, a sportirányítás ugyan visszakerül az Emmihez, de az együttgondolkodás megmarad. Ami saját feladatait illeti, elmondta, hogy ha a jövő évi közgyűlésen a tagság úgy dönt, akkor folytatni kívánja munkáját.

PestiSracok facebook image

– közölte Borkai Zsolt, hozzátéve, nemzetközi szinten kevés példa van olyan széles hatáskörre, amilyennel az elmúlt években a MOB rendelkezett.

Kisebb lesz a MOB

Az ötkarikás szervezet vezetője kérdésre válaszolva úgy vélekedett, a híresztelések ellenére sem az Emmi vezetésében, sem Orbán Viktor miniszterelnökben nem fogalmazódott meg olyan vélemény, hogy a nyolc aranyérmet hozó riói olimpia rosszul sikerült volna.

– hangoztatta Borkai Zsolt.

Ami a MOB szerkezeti átalakulását illeti, az elnök kifejtette, a változások nyomán az Emmi – ahol az utánpótlássport külön helyettes államtitkárságot kap – várhatóan több munkatársat átvesz az olimpiai bizottságtól. A kisebb költségvetés miatt leépítésekre kerül sor, amelyek után egyharmadára csökkenhet a MOB állománya – tette hozzá.

Egycsatornás állami sportfinanszírozás jön

A kormány hétfőn terjesztette be a sporttörvény módosításának javaslatát az Országgyűlésnek. Ezek alapján a MOB szakmai munkája a továbbiakban alapvetően sportszakmai javaslattételre, szakmai koncepciók megalkotására, valamint az abban való közreműködésre irányul. Az állami források elosztásának az elsődleges felelőse az állami sportigazgatási szerv, így létrejönnek az egycsatornás finanszírozási rendszer alapjai.

A MOB eddigi tagozati rendszere is átalakul, a tagozatok önállóvá válnak, és az élősport egyes további nagy területein közfeladatokat ellátó sportköztestületekként működnek tovább. Az újonnan létrejövő három sportköztestület a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Diák-hallgatói és Szabadidősport Szövetség és a nem olimpiai sportágak érdekképviseleti és civil sportszakmai, sportigazgatási feladatait ellátó Nemzeti Versenysport Szövetség.

MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.