Pesti Srácok

Nem akarja elengedni az NHL a téli olimpiára a hokisokat

null

A dél-koreai szervezők még bizakodnak az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) játékosainak szereplésében, annak ellenére, hogy az NHL hétfőn közölte, a hokisok nem lehetnek ott a jövő februári pjongcsangi téli olimpián.

Az NHL állásfoglalásában tudatta, lezártnak tekinti a kérdést, és a következő idény menetrendjét úgy tervezi, hogy nem számol a háromhetes leállással. Az ötkarikás játékok szervezőbizottságának szóvivője, Nancy Park ugyanakkor kijelentette, hogy még nem mondtak le az NHL-sztárokról. Hangsúlyozta, van még idő az értelmes vitára az NHL, a játékosok szakszervezete (NHLPA), a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) között. Az NHLPA reakciójában közölte: a hokisok csalódottan fogadták a hírt, és nem értenek egyet az NHL „rövidlátó döntésével”.

Az NHL az 1998-as naganói olimpiára engedte el először a hokisokat, azóta mindegyik játékokon szerepeltek a liga legjobbjai. Ám az egyeztetések általában – a nem tengerentúli események előtt – mindig nehézkesen mentek. Legutóbb, a 2014-es szocsi olimpiát megelőzően szintén sokáig úgy tűnt, hogy az NHL nem szünetel majd a játékok miatt, ám végül 2013 júliusában mégis sikerült megállapodniuk a feleknek.

PestiSracok facebook image

Gary Bettman, az NHL első embere szerint a ligának óriási anyagi veszteséget jelent, hogy két és fél hétre leáll a bajnokság a játékok miatt, ráadásul a sérülések veszélye is nagy, így szeretnének valamiféle kompenzációt kapni a NOB-tól és a IIHF-től. Erre a másik oldal eleinte nem volt hajlandó, sőt, a NOB a legutóbbi öt olimpián alkalmazott eljárásától eltérően a dél-koreai játékokon már a jégkorongozók biztosítását és utazási költségeit sem volt hajlandó állni, de ezt március végén a nemzetközi sportági szövetség (IIHF) magára vállalta.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.