Pesti Srácok

Fényesnek látszik a magyar úszósport jövője az Indianapolis-i ifi vb után

null

Nagyot úszott a magyar válogatott az Indianapolis-i ifjúsági úszó világbajnokságon, hiszen nyomatékosítottuk jelenlétünket az élmezőnyben, és a hazai úszás legnagyobb reménysége, Milák Kristóf is újra megmutatta, hogy érdemes figyelni rá.

A budapesti világbajnokságon 100 m pillangón ezüstérmes Milák megállíthatatlan volt az ifi vb-n, összesen négy aranyat szerzett, ebből az utolsót a zárónapon, 200 m pillangón, világcsúccsal. Itt megdöbbentő, több, mint három másodperces előnnyel verte a második helyezettet, csupán a világcsúcsot jelző vonal volt vele versenyben, de végül az is alulmaradt. Az új ifjúsági világcsúcs: 1:53,87. Ezzel az idővel egyébként a budapesti vb-n bronzot nyert volna Cseh László mögött. Érdekesség, hogy a júniusi netanjai ifjúsági világbajnokságon ennél is jobbat, 1:53,79-et úszott, de azt még nem sikerült hitelesítenie a feltehetően tengernyi elfoglaltsággal küszködő FINA-nak. Milák Kristóf viszont nem ezzel törődött, és végül négy arannyal meg egy bronzzal az Indianapolis-i világbajnokság egyik csillaga lett. A három pillangószám közül csak 50 méteren tudták harmadik helyre szorítani, a másik kettőt behúzta, és a gyorsváltóval is két aranyérmet visz haza.

Németh Nándor, aki a budapesti vb-n szenzációs bronzérmet nyert a férfi gyorsváltóval, Indianapolis-ban 100 m gyorsúszásban szerepelt a zárónapon, és ugyanúgy ezüstérmet nyert az orosz Ivan Girev mögött, mint 200m gyorson. A célba érést követően nem volt elégedett:

PestiSracok facebook image

Késely Ajna is újabb ezüstöt nyert, ezúttal 200 m gyorsúszásban. A magyar lány végig vezetett, és végül mindössze rosszabb benyúlással, két századdal kapott ki az utolsó métereken felzárkózó kanadai ellenfelétől. Késely azonban így is óriási teljesítményt nyújtott, hiszen egyéni aranya mellé három számban nyert egyéni ezüstöt.

Ott úszunk a legerősebb nemzetek nyakán

Az éremtáblázatot természetesen nagy fölénnyel nyerték az amerikaiak, akiknek az összesített úszóteljesítménye a felnőttek és az ifik között is messze a világ előtt jár. A magyar válogatott viszont 5 arany, 8 ezüst és 3 bronzéremmel a negyedik helyen végzett, ám az elénk rangsorolt Kanadával és Japánnal szinte azonos teljesítménnyel. A tokiói olimpiára készülő japánok is pontosan tudják, hogy az úszásban szerzett (arany)érmek nélkül lehetetlen kimagaslóan szerepelni az olimpiai éremtáblázaton, és ennek megfelelően, már évekkel ezelőtt komolyan ráfeküdtek erre. Ennek az eredménye a nyáris vizes vb-n ugyanúgy megmutatkozott, mint Indianapolis-ban, míg Kanada ezen az ifi világbajnokságon női úszásban jött fel látványosan. Ott van viszont velük együtt Magyarország, amely Európában évek óta a legerpsebb úszónemzetnek számít, és az utánpótlás alapján az körvonalazódik, hogy ez így is marad, hiszen aranyak tekintetében a negyedik helyre kerültünk, viszont ugyanannyi érmet nyertünk, mint a japánok, többet pedig csak az amerikaiak tudtak.

forrás: origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.