Mókásak az újpesti szurkolók: pár nappal az újabb rasszista incidens után már feltételeiket sorolják

Hat pontot sorolt fel az Újpest Ultras, miként térne vissza a lelátóra és/vagy viselkedne tisztességesen. Ebből a címerkérdés valahol érthető – még akkor is, ha nálunk ebből is politikai ügy lett –, de a szerb edzőjükkel is bajuk van. Azt nem írták, hogyan közösítenék ki a sok vállalhatatlan, huhogó gazembert, akik tönkreteszik a meccshangulatot, és zárt kapus meccsekhez segítik az egyesületet.
A sportmédia pár napig attól volt hangos, ami a szombati Újpest-Videoton meccsen történt. A hazai szurkolók egy része ezúttal is vállalhatatlanul viselkedett: a vendégek fekete játékosait huhogták. Az egyesület ismét zárt kapus büntetést kapott (két meccsre), ami egyébként teljesen érthetetlen döntés.
Ezzel pont nem szűrik ki az idiótákat a stadionból, akik a következő mérkőzésen már kettőzött erővel fognak huhogni - főleg, hogy ezzel a belga tulajdonosnak is beintenek.
Sokan a Fradi kiegyezését látva Újpesten is változást szeretnének Az Újpest FC-t ideiglenes jelleggel irányító új triumvirátus – dr. Dzodzoglu Sziderisz, Böőr Zoltán és Berta Csaba – korábban beszélgetést kezdeményezett a csapat szurkolóival, amely beszélgetés kedd este meg is történt – írja a Nemzeti Sport. Érdekes amúgy az „Újpesti Old&New school Csak az Újpestért" váltással kapcsolatos bejegyzése: „Frissítés! A vezetésbe 3 ember lett az Eszter helyett. Böőr Zoli, Berta Csaba pénzügyes, dr. Dzodzoglu Sziderisz görög nemzetiségű, de magyar ember, se nem milliomos, se nem gazdag.”

A duzzogó szurkolók egyik vezéralakja, Urbán Flórián ex-futballista is magyar ember, se nem milliomos, se nem gazdag, viszont a helyszínen nyilatkozott futballtörténelmünk legnagyobb égése közben:
A klub képviselői ugyanakkor ragaszkodtak az eddigi állásponthoz, vagyis a címer logóra cserélése gazdasági kérdés volt. Ez eléggé patthelyzetnek tűnik. Amúgy a szurkolók címerrel kapcsolatos álláspontját teljesen jogosnak tartjuk. Ennél érdekesebb a többi pont, többek között a csapat edzőjével is bajuk van, vagyis annak "cinikus megnyilvánulásaival". Úgy tűnik, hogy az ultrák elfelejtik, egészen sokat köszönhetnek Nebojša Vignjevićnek. Nem gondolnánk, hogy egy José Mourinhoról van szó, de az Újpest nélküle valószínűleg már régen a másodosztályban szerepelne.
Az is furcsa, hogy egy szóval sem említik a sorozatos zárt kapus büntetéseket, amelyekhez a vállalhatatlanul viselkedő újpesti „szurkolók” (köztük gyerekek, kamaszok) segítették az egyesületet. Nem irigyeljük a klub belga tulajdonosát, de a szurkolók sem.