Pesti Srácok

A szlovák kapitány és Béla király - Hipp mentheti meg a Haladást

A szlovák kapitány és Béla király - Hipp mentheti meg a Haladást

A korábbi szlovák szövetségi kapitányt, Michal Hippet nevezték ki a Szombathelyi Swietelsky-Haladás vezetőedzőjének – adta hírül hétfőn hivatalos honlapján az NB I-es szombathelyi labdarúgócsapat. A bemutató fotón a szombathelyi klub és az MTK egykori ikonja, Illés Béla (becenevén: a legnagyobb király) és Hipp látható.

„Nagyon sok edzőt ajánlottak a figyelmünkbe, néhányukkal tárgyaltunk is, referenciákat kértünk róluk, végül Michal Hipp-pel állapodtunk meg – idézi Tóth Miklós ügyvezető igazgatót a haladas.hu. – Csupa jót hallottunk róla, így a bajnokság végéig, 2018. június 30-ig írta alá szerződését. Hipp többször is látta játszani csapatunkat, tudta, mit vállal. Egyetlen elvárást fogalmaztunk meg vele szemben: bent kell tartania a Haladást az első osztályban. A téli szünetben biztosan lesznek változások a játékoskeretben, több futballistától elköszönünk, és lesznek érkezők is.”

Hipp nem eredménytelen edző, és nem is hajlandó meghajolni. Erre utal, hogy a Nitra csapatától (bár jól szerepeltek), azért menesztették, mert nem játszatta a klubelnök fiát.

A Haladás tulajdonosai hétfő reggel 8 órakor tulajdonosi taggyűlést tartottak, akkor nevezték ki hivatalosan az új edzőt. Egyik segítője a korábbi ferencvárosi futballista, Pinte Attila, a másik Desits Szilárd lesz. A fiatalokra építő, de rettenetesen szereplő Haladás Mészöly Gézával kezdte a szezont, az ő helyét augusztus végén ideiglenes megbízással Pacsi Bálint vette át, azonban őt is kirúgták. A kiesés már csak azért is bántó lenne, mert éppen most adták át a Haladás vadonatúj stadionját.

PestiSracok facebook image

A szombathelyi klub beszámolója szerint magyar és külföldi edzők is bejelentkeztek a vezetőedzői posztra. A hazaiak közül Supka Attila, Egervári Sándor és László Csaba is képbe került – a vezetők végül az 54 éves, nyitrai születésű szlovák szakember mellett döntöttek. A Haladás a 11. helyen áll a tabellán, szombaton az eggyel előrébb rangsorolt Balmazújváros vendége lesz.

Forrás és fotó: Haladas.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.