Pesti Srácok

Többé senki sem húzza fel a 13-ast – visszavonult a nemzeti csapattól Görbicz Anita

Többé senki sem húzza fel a 13-ast – visszavonult a nemzeti csapattól Görbicz Anita

Hivatalosan is elbúcsúztatták a női kézilabda-válogatottól Görbicz Anitát, a sportág történetének egyik valaha volt legnagyobb magyar klasszisát. Görbicz a magyar-holland Európa-bajnoki selejtező előtt ünnepelte a közönség, a 13-as mezt nem viselheti már senki sem.

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) visszavonultatta a női válogatott 13-as mezszámát, amelyben Görbicz Anita szerepelt. A csütörtöki, győri magyar-holland Európa-bajnoki selejtező bemelegítését minden magyar játékos „Köszönjük, Görbe!” feliratú, 13-as számú trikóban végezte. A kezdés előtt a 34 éves klasszis utánpótlás-játékosok sorfala között, a közönség ovációja mellett sétált a pályára. „Tudtam, hogy eljön ez a pillanat, de nem gondoltam volna, hogy ennyire izgatott leszek ma” – mondta meghatottan. Az MKSZ nyilvántartása szerint Görbicz 2002 és 2017 között 233 mérkőzésen lépett pályára nemzeti színekben és 1111 gólt szerzett. A csapatkapitány a tavaly decemberi világbajnokságon, a Franciaország elleni vesztes nyolcaddöntőt követően jelentette be, hogy többé nem szerepel a válogatottban. A szövetség nevében Pálinger Katalin alelnök, korábbi csapattárs mondott köszöntőt, aki úgy fogalmazott, Görbicz a sportág királynőjeként, a világ legjobb női kézilabdázójaként köszön el a magyar válogatottól, és az odaadását, a mindenáron való győzni akarását emelte ki. Novák András főtitkár egy 233-as számú mezzel ajándékozta meg, a szurkolók egy szektornyi méretű, mezt formázó, „Köszönjük, Görbe!” feliratú drapériát feszítettek ki a lelátón, majd a Hooligans zenekar tagjai énekeltek a pályán. A balszélsőként is bevethető irányító (vagyis az utóbbi időben ezen a poszton játszatott...) megköszönte mindenkinek - az edzőinek, a csapattársainak, a családjának - azt a szeretetet és segítséget, amivel elérte ezt a csodálatos karriert. A kezdés előtt Görbicz jelképesen átadta a csapatkapitányi karszalagot utódjának, Tomori Zsuzsannának, majd ő végezte el a kezdődobást.

Forrás és fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.