Pesti Srácok

Íjász világbajnok lett a magyar ügyészségi tisztviselő

null

Szántó Zoltán, a Békés Megyei Főügyészség tisztviselője bizonyult a legjobbnak a gyulai Történelmi Íjász Világbajnokságon.

Az augusztus 13-19. között megrendezett versenyen 22 ország 300 versenyzője vett részt, több korosztályban és több versenyszámban. Szántó Zoltán történelmi íjász kategóriában indult a 21-50 évesek között, és közel 40 versenyzőt felülmúlva lett világbajnok. Ebben a versenyszámban korhű, XIII-XV. századi viseletben, három különböző lőpályán mérik össze tudásukat a versenyzők. A háromdimenziós célállat-figurákból álló lőpálya a város határában lévő erdős részen volt, a városközpontban felállított lőlapokra céloztak a versenyzők, a gyulai vár körül pedig mozgó- és bukócélokkal színesített pályán mérkőztek meg. A versenyen jelen volt a két évvel ezelőtti világbajnok, a címvédő Európa-bajnok és több sokszoros magyar bajnok is. Szántó Zoltán az első helyezettől 20 ponttal lemaradva került a döntőbe, de ott a rendkívül kiegyensúlyozott versenyzésének köszönhetően 40 pontos előnyt lőtt össze, vagyis jelentős előnnyel nyerte meg a világbajnokságot.

Szántó 2013 óta dolgozik a Békés Megyei Főügyészségen tisztviselőként, és a két évvel ezelőtti gyulai világbajnokságon kapott kedvet az íjászkodáshoz. Ekkor lépett be a Kerecsényi László Íjász Egyesületbe. Tavaly már két bronzérmet és egy negyedik helyet szerzett az országos bajnokság különböző versenyszámaiban, most pedig a világbajnoki cím jelzi a gyors fejlődést, amihez a napi 100-300 lövéses gyakorlás és a mentális felkészülés is elengedhetetlen. A versenyeredményei mellett, a speciális saslövő versenyen – ahol héttől-negyvenkilenc méterig lőnek – elérte az ezüst szintet, amely teljesítménnyel Magyarországon alig húszan büszkélkedhetnek.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.