íjászat
Egy csipetnyi középkor: a magyar patrióták ismét a nemzeti emlékhellyé nyilvánított rákosmezei Királydombon emlékeztek (Videó!)
A rákosmezei Királydomb már-már feledésbe merült, de a Magyar Patrióták Közösségének köszönhetően 2020-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánították. Ez a hely több szempontból is különleges, mivel a középkori országgyűlések itt hozták meg a legfontosabb döntéseiket, itt választották királlyá Mátyás királyt és itt mondta ki az akkori országgyűlés, hogy soha nem kér idegen uralkodót. 2020 óta minden évben megrendezik a Királydombi Királyfesztet, amely a középkor szellemét idézi. A rendezvény atmoszférája annyira magával ragadott minket, hogy mi magunk is átszellemültünk, a következő pillanatban pedig már egy csatában találtuk magunkat. Fantasztikus élményekkel lettünk gazdagabbak, amelyeket most megpróbálunk átadni nektek ezen a rövid videón keresztül.Négytagú család autóját lőtték ki egy balatoni nyaralóból
Balatoni nyaralójából íjazta le a négytagú család autóját a 7-es úton egy férfi – írja a Sonline.Ahogyan Árpád vezérünk mesterei, Mónus József, a Farkas is továbbadja a tudását – PS-interjú egy többszörös világrekorder hazafival
Bár csupán negyvenéves kora után fogott először íjat a kezébe, ma már mégis világrekordok egész sorát tartja, miközben egy nagyszerű csapat veszi körül, amelynek tagjai maguk is világcsúcsokat lőnek. Csapatának és neki nemcsak sportsikereik, hanem emberi tartásuk is példaértékű. Céljuk, hogy növeljék a magyar zászló iránti tiszteletet és megbecsülést, amit teljesítményükkel versenyről versenyre el is érnek. A többszörös világcsúcstartó harci cél- és távlövő íjásszal, a Farkassal, azaz Mónus Józseffel nemcsak eredményeikről beszéltünk, hanem arról is, ami e mögött van: a fizikai és a lelki felkészülésről, valamint – augusztus 20-a apropóján – a nemzettudat fontosságáról.Íjász világbajnok lett a magyar ügyészségi tisztviselő
Szántó Zoltán, a Békés Megyei Főügyészség tisztviselője bizonyult a legjobbnak a gyulai Történelmi Íjász Világbajnokságon.Magyar íjászok is versenyeznek a vasárnap elindult III. Nomád Világjátékokon
Vasárnap megnyitották a III. Nomád Világjátékokat Kirgizisztánban, az ünnepélyes ceremónián Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. A magyarok 16 versenyzővel állnak rajthoz, többek között íjászatban vagy éppen bothúzásban. A játékokon 80 ország több, mint kétezer versenyzője indul.Ajánljuk még