Pesti Srácok

Csak a szokásos: potyagólok és hatgólos döntetlen a két szimpatikus kiscsapat meccsén

null

Mintha semmi sem változna: hiába fordított, utána két potyagólt kapott a magyar válogatott, amely csak hatgólos döntetlenre volt képes Észtországban. Egyedül Szalai Ádám nyújtott klasszisteljesítményt: két gólt szerzett, jól játszott, de ezzel együtt is sikerült három gólt kapni egy harmatgyenge válogatottól. Amiből az is nyilvánvaló: a miénk sem sokkal jobb.

Ritkán lép pályára a magyar válogatott a győzelem terhével, de ez Észtországban így volt. Az észteké a világfutball egyik hagyományosan gyenge csapata, így bíztunk abban, hogy összejön a győzelem.

Nem így történt – Orbán Willi ide, Orbán Willi oda, védelmünk megint teljesen leszerepelt.

Érthetetlenül lagymatagon kezdtük a meccset, és ezt az eddig a Nemzetek Ligájában gólképtelen észt válogatott kihasználta: egyszerű góllal szerzett vezetést a mélázó védőink mellett. Szerencsére hamar jött a válasz, a végig remek Szalai Ádám engedte el a labdát Nagy Dominiknek, aki estében egyenlített (1–1). Ezután sem futballoztunk igazán fölényben, de legalább az első félidő harmadik nagy helyzete is a miénk volt: Szalai indította Nagyot, aki ezúttal elhibázta a ziccert. Nagy kár volt.

PestiSracok facebook image

A második félidőben egy szöglet után megint Szalai villant: a kapu elé visszafejelt labdát előbb megtáncoltatta, majd a kapuba lőtt (2–1). Szép, magabiztos gól volt a csapatkapitánytól.

Sajnos ezután sem játszottunk jobban, és ez megbosszulta magát, komoly potyával, egy megpattanó beadással egyenlítettek az észtek (2–2). Már ekkor fogtuk a fejünket, de a java csak ezután jött, egy előrevágott labdára a végig rosszul játszó Kádár Tamás nem rajtolt rá, de Gulácsi Péter sem jött ki, köszönték az észtek (3–2).

Érthetetlen, hogy a Bundesliga élcsapat Leipzig kapusa (Gulácsi) és a Dinamo Kijev védője (Kádár) miért a válogatottnak tartogatja ezeket a mutatványokat... De az is igaz, hogy valószínűleg nincsen náluk jobb. Gulácsinál szinte biztosan.

Sokan nyilván kikapcsolták a tévét, de kár volt: egy szöglet után Szalai egyenlített fejjel (3–3). Önmagában sovány vigasznak tűnt, és végül az is maradt. Bár a csereként beállt Eppel Márton óriási ziccerbe került, eltotojázta. Ha tényleg ő a nemzeti csapat második legjobb centere, akkor komoly bajban vagyunk.

Egyszer fordított, egyszer egyenlített a magyar válogatott, de ezért a teljesítményért megint nem jár dicséret. Már négy meccs után lemondhatunk a továbbjutásról a Nemzetek Ligájában. És a görögök elleni győzelmet sem kell túlértékelni: Finnország 2–0-ra győzött, és továbbra is százszázalékos a csoportban. Ahonnan – látva az egészen szánalmas állapotban lévő görög csapatot – tovább lehetett volna jutni...

Jöhetnek a finnek és az észtek Magyarországra, tétje azért lesz a meccseknek: ha behúzzuk valahogy azt a két meccset, az tartást adhat a nemzeti csapatnak.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.