Pesti Srácok

Régen várt bravúr: a zseniális Mikler Roland vezérletével Németországban nyert rangadót a Veszprém

Régen várt bravúr: a zseniális Mikler Roland vezérletével Németországban nyert rangadót a Veszprém

Komoly győzelemmel jelentkezett az idényben hullámzó teljesítményt nyújtó, edzőváltáson is átesett Veszprém kézicsapata a Bajnokok Ligájában. Mikler Roland vezérletével négy góllal győzött a magyar csapat a német Löwen vendégeként, ismét a régi formáját nyújtva. A Veszprém ezzel a játékkal ismét a legjobbak közé tartozik a sorozatban.

A Telekom Veszprém négy góllal győzött a német Rhein-Neckar Löwen vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában szerda este Mannheimben. A két csapat veszprémi meccsét november 3-án egy góllal a Löwen nyerte. A magyar csapatból ezúttal René Toft Hansen és Jamali Iman maradt ki taktikai okok miatt. A hazaiaktól a jobbszélső Patrick Groetzki hiányzott sérülés miatt.

Mikler Roland védéseire alapozva remekül kezdett, és két góllal vezetett a Veszprém (4-6), ám utána hat percig nem talált be. A házigazda németek nem tudták kihasználni ezt, csupán az egyenlítésig jutottak, majd a folytatásban pontos átlövéseiknek köszönhetően már három találattal vezettek a vendégek (9-12). A magyar csapattal számos alkalommal előfordult a közelmúltban, hogy elfáradt a hajrában, és bár ezúttal ilyen nehézségekkel nem kellett megküzdenie, a németek egy gólra felzárkóztak a szünetig (13-14).

A második félidő elején - 1-0 után - újra vezetett a Löwen, nagyrészt kapusa, a svéd Andreas Palicka védéseinek köszönhetően. Ezt követően némileg fáradni látszottak a házigazdák, ezt kihasználva a Veszprém egy 6-1-es sorozattal ellépett (18-22). A válogatott irányító, Lékai Máté mindössze néhány másodpercet töltött a pályán, mert ujjsérülés miatt le kellett cserélni.

PestiSracok facebook image

Tíz perccel a vége előtt támadásban levitte kapusát a Löwen, így létszámfölényben támadhatott, Jerry Tolbring vezérletével megint felzárkózott, ám a hajrában Mikler Roland kiváló teljesítménye miatt nem volt esélye az egyenlítésre. Sikerével a Veszprém versenyben maradt az A csoport harmadik helyéért.

A hat győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel álló Mol-Pick Szeged szombaton az egész BL-ben egyedüliként százszázalékos Paris Saint-Germaint fogadja a B csoportban, az öt sikerrel és négy vereséggel álló veszprémiek pedig jövő vasárnap a címvédő francia Montpellier HB csapatát látják vendégül.

Eredmény: Rhein-Neckar Löwen–Telekom Veszprém 25–29 (13–14); a Veszprém gólszerzői: Mahé 8, Tönnesen, Nenadic 4-4, Nilsson, Mackovsek 3-3, Gajic, Nagy L. 2-2, Blagotinsek, Marguc, Manaszkov 1-1.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.