Pesti Srácok

EB: A horvátokat, a walesieket, a szlovákokat és az azerieket kapta a magyar válogatott

EB: A horvátokat, a walesieket, a szlovákokat és az azerieket kapta a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki ezüstérmes Horvátország, valamint Wales, Szlovákia és Azerbajdzsán csapatával szerepel majd egy csoportban a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatában. A horvátokat még sohasem győztük le az ország modernkori függetlenné válása óta, és a szlovákokat sem. Wales ellen a legutóbbi két meccsünket elveszítettük. Marco Rossi gyorskommentárja: a horvátok kiemelkednek ebből a csoportból, de a többi csapat - így Magyarország is - nagy harcban lesz a 2. helyért a csoportban.

A Dublinban megtartott vasárnapi sorsolást a Nemzetek Ligája-eredmények alapján a negyedik kalapból várta Marco Rossi együttese, amely az ötcsapatos E csoportba került. Ezen kívül még négy csoportba sorsoltak öt-öt válogatottat, további ötbe pedig hatot-hatot. Mindegyikből az első kettő jut ki a kontinensviadalra, melynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest is, ahol három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor. A rendezők részvétel esetén a csoportkörben két meccset hazai pályán játszhatnak.

A csoportok kialakításában a sorsolás házigazdájának képviseletében az ír Ronnie Whelan és Robbie Keane, valamint a címvédő portugálok részéről Nuno Gomes és Vítor Baía segédkezett.

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának döntése értelmében az Eb-nek otthont adó 12 ország csapatai közül legfeljebb kettő kerülhetett azonos csoportba, hogy a házigazdák mindegyikének legyen esélye a részvétel kiharcolására, illetve azon országokból is legfeljebb kettőt sorsolhattak össze, amelyeket szélsőséges téli időjárás szokott sújtani. Öt párharc - örmény-azeri, gibraltári-spanyol, koszovói-bosnyák, koszovói-szerb és ukrán-orosz - politikai okokból nem volt engedélyezett, és a nagy távolságra is vonatkozott korlátozás.

PestiSracok facebook image

A sorsolásra hat kalapot alakítottak ki, de az elsőt két részre bontották, mert a Nemzetek Ligája jövő júniusi négyes döntőjében érdekelt válogatottaknak - Portugália, Svájc, Hollandia és Anglia - mindenképpen ötcsapatos csoportba kellett kerülniük, hogy számukra szabad legyen a döntő időpontja.

Az Eb-selejtező mérkőzéseit jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben dupla fordulók keretében bonyolítják le, az ötcsapatos csoportok résztvevőinek pedig lesz két szabadnapjuk.

Amennyiben a magyar csapatnak nem sikerül az első kettő között végeznie a csoportjában, akkor sem reménytelen számára a kvalifikáció kiharcolása, mert a Nemzetek Ligája őszi szakasza alapján 4x4 olyan válogatott is megküzdhet majd a fennmaradó négy helyért, amely a hagyományos selejtezőkön lemarad az Eb-részvételről. A magyar válogatott a C osztályban elért csoportmásodik helyével megőrizte az esélyét, hogy Eb-helyért mérkőzhessen 2020 márciusában.

A horvátokat még sohasem győztük le az ország modernkori függetlenné válása óta, és a szlovákokat sem. Wales ellen a legutóbbi két meccsünket elveszítettük (1-2, 2003, Budapesten; 0-2, 2005, idegenben).

Marco Rossi kommentárja az UEFA honlapja szerint:

- vélekedett.

A riválisok közül Zlatko Dalic, a horvátok szakvezetője óvatosan nyilatkozott az esélyekről, és leszögezte: nem szabad a jó vb-szereplésből kiindulni, mert egy új sorozat kezdődik, amelyben a múltból nem lehet megélni.

- idézte Dalicot az MLSZ honlapja.

Ryan Giggs, a walesiek szövetségi kapitánya elégedetten nyilatkozott a sorsolás után.

Pavel Hapal, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya kiegyenlítettnek nevezte a csoportot.

- mondta.

Az Eb-selejtező csoportjai:A csoport: Anglia, Csehország, Bulgária, Montenegró, Koszovó B csoport: Portugália, Ukrajna, Szerbia, Litvánia, Luxemburg C csoport: Hollandia, Németország, Észak-Írország, Észtország, Fehéroroszország D csoport: Svájc, Dánia, Írország, Georgia, Gibraltár E csoport: Horvátország, Wales, Szlovákia, MAGYARORSZÁG, Azerbajdzsán F csoport: Spanyolország, Svédország, Norvégia, Románia, Feröer-szigetek, Málta G csoport: Lengyelország, Ausztria, Izrael, Szlovénia, Macedónia, Lettország H csoport: Franciaország, Izland, Törökország, Albánia, Moldova, Andorra I csoport: Belgium, Oroszország, Skócia, Ciprus, Kazahsztán, San Marino J csoport: Olaszország, Bosznia-Hercegovina, Finnország, Görögország, Örményország, Lichtenstein

Forrás: MTI; Fotó: Illyés Tibor/MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.