Pesti Srácok

Magyar bravúrok Budapesten: Balázs Attila a tavalyi döntőst is kiejtette!

Magyar bravúrok Budapesten: Balázs Attila a tavalyi döntőst is kiejtette!

Óriási formában teniszezik Balázs Attila a budapesti salakpályás tornán: előbb egy top 60-as ellenfelet győzött le, majd megverte a tavalyi döntőst, az egyik favoritnak tekintett John Millmant. A hosszú sérülésből visszatérő Balázs csak a 246. (!) a világranglistán, de játékával bebizonyította, hogy sokkal előrébb lenne a helye.

Balázs Attila második mérkőzésén is bravúros győzelmet aratott, ezzel bejutott a negyeddöntőbe az 586 140 euró (184,6 millió forint) összdíjazású budapesti férfi salakpályás tenisztornán. A sérülés után visszatérő, a világranglistán 246. magyar játékos kedden a nyitókörben bravúrral 6:3, 6:4-re verte a lengyel Hubert Hurkacz-ot, és először győzött le top 60-as ellenfelet. A sorsolás folytán nem sok ideje maradt a pihenésre, mivel szerdán már ismét pályára szólították, ezúttal a verseny egyik favoritja, a hatodik helyen kiemelt John Millman ellen. Őt is legyőzte!

Az ATP-rangsorban 39. rivális nem túl sikeres időszakot tud maga mögött, ugyanis márciusban az Indian Wells-i és a miami szupertornán sem nyert meccset, mint ahogy a salakszezont megnyitó monte-carlói viadalon sem. A magyar fővárosból ezzel együtt kellemes emlékeket őrizhet, mivel tavaly döntőt vívott az akkor még a Kopaszi-gátnál lebonyolított Hungarian Openen. Akkor az olasz Marco Cecchinato gátolta meg első tornagyőzelmének megszerzésében.

A 2018-as US Openen negyeddöntős Millman – aki New Yorkban Roger Federert is megverte – 2:2-ig tartotta a lépést a minden labdáért elinduló magyarral, aki előnyét megtartva kiszerválta a 39 perces nyitószettet. A folytatásban maradtak a hosszú labdamenetek, melyeket Balázs mesteri rövidítésekkel színesített, nem egyszer őrületbe kergetve a hiába előrerohanó ausztrált. A budapesti játékos szervái 2:3-nál bizonytalanodtak el először, a 29 éves Millman brékelt, majd 2:5-nél másodszor is, így 1 óra 20 perc elteltével kiegyenlített.

PestiSracok facebook image

Az utolsó felvonásban Balázs rögtön elvette riválisa adogatását, sokadik ejtésével bréklabdát hárított, és 3:1-re, majd 4:2-re elhúzott. A hazai játékos 4:2 után elképesztő ütésekkel dupla brékelőnybe került, majd három bréklabdát hárítva hozta a szerváját, és lezárta a 2 óra 1 perces meccset. „Sokat javultak a körülmények, ma már élvezetesebb volt a játék, remélem, pénteken még gyorsabb lesz a pálya. Szerintem nagyrészt fejben dőlt el a meccs, próbáltam stabilan játszani, és sosem adtam fel” – mondta az MTI-nek a magyar teniszező, aki legnagyobb sikerét érte el azóta, hogy 2012-ben elődöntős volt a bukaresti ATP-versenyen. „Most lesz másfél napom a pihenésre, regenerálódásra, és hangsúlyozom, hogy messze nem ért véget ez a torna a számomra, nagy terveim vannak itt még.”

Balázsra a pénteki negyeddöntőben a francia Pierre-Hugues Herbert (49.) vagy a szerencsés vesztesként főtáblára került német Matthias Bachinger (129.) vár. Ennek kapcsán elmondta: mindkét játékost ismeri, és mindkettejük ellen lehet esélye. A Hungarian Open első két kiemeltje, a US Open-bajnok Marin Cilic, valamint a világranglista 12. helyén is megfordult Borna Coric erőnyerőként kihagyta a nyitókört, és csak csütörtökön kezdi meg szereplését. A két horvát sztár szerdán is kilátogatott a Sport11-be, ahol a magyar szövetség által szervezett családi nap keretében kedélyesen ütögetett egy kicsit a 2-es pályán a sorban álló gyerekekkel.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.