Pesti Srácok

Tizennyolc góllal nyert Ausztriában, így gyakorlatilag kijutott a vébére a női kéziválogatott

null

A magyar női kézilabda-válogatott 18 góllal nyert az osztrák csapat vendégeként vasárnap a decemberi női kézilabda-világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén. Ezzel gyakorlatilag már az odavágó után ott van a vébén.

A magyar válogatottban Kovacsics Anikó kisebb sérülése miatt nem léphetett pályára, így csak a kispadon ülve szurkolt társainak. Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese ötletes, jó támadójátékkal kezdte az összecsapást, így az osztrákok edzőjének 11 perc után, négygólos hátrányban időt kellett kérnie. A játékmegszakítás után sem változott sokat a mérkőzés képe: az esélyesebb magyarok játszottak fölényben, a keret legfiatalabb tagja, a 19 éves Márton Gréta megszerezte első felnőtt válogatottbeli gólját, míg Klujber Katrin kétszer is üres kapura volt eredményes (7–16). A szünetben 11 gól volt a különbség a jól védekező és abból könnyű gólokat elérő magyar csapat javára.

A második félidőben is eredményesen kézilabdázott Rasmussen csapata, a 43. perc legvégén Szabó Laura a 30. magyar találatot szerezte. A játékrész második felében a csereként beállt Janurik Kinga több látványos védést is bemutatott, tovább nőtt a magyar előny (20–36), amely a találkozó végére 18 gólra hízott, így a magyar csapat nyugodtan készülhet a szerdai, 18 órakor kezdődő zalaegerszegi visszavágóra. A párharc győztese kijut az év végi, Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.

Forrás és fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.