Pesti Srácok

Wimbledon – Simona Halep legyőzte Serena Williamst a döntőben

null

A hetedik helyen kiemelt román Simona Halep két sima szettben legyőzte az amerikai Serena Williamst a wimbledoni teniszbajnokság női egyes döntőjében, szombaton. A pályafutása első wimbledoni döntőjét játszó Halep remek teljesítménnyel, szinte hiba nélkül kezdte a meccset. Magabiztosabb, és minden játékelemben pontosabb volt, így 4:0-ra elhúzott.

A tizenegyedik helyen kiemelt Williams csak ezután kezdett játékba lendülni, de a huszonhét perces első szettben már nem tudta megszorongatni román ellenfelét. A második felvonás eleinte szorosabban alakult, ám Halep 2:2 után riválisa két adogatójátékát is megnyerte, így a vártnál sokkal simábban, kiváló tenisszel győzött a mindössze ötvenhét perces fináléban. Serena Williams harminckettedik alkalommal játszott döntőt Grand Slam-tornán, és huszonhárom siker mellett kilencedszer veszített; wimbledoni mérlege hét győzelem és négy vereség. Halep három kudarc mellett másodszor nyert Grand Slam-finálét – tavaly a Roland Garroson diadalmaskodott –, Serena Williamst pedig kilenc vereség mellett másodszor győzte le.

Eredmény, női egyes döntő: Simona Halep - Serena Williams 6:2, 6:2.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.