Pesti Srácok

Ismét európai kupagyőztes a Dunaújváros női kézicsapata

Ismét európai kupagyőztes a Dunaújváros női kézicsapata

Tizenhét év telt el, de vége a hosszú böjtnek: ismét európai kupagyőztes a Dunaújváros női kézicsapata. A német Meztingen elleni párharcot itthon sikerült megfordítani.

Az első meccsen elszenvedett kétgólos vereség után hazai pályán - illetve Veszprémben - nyolc góllal nyert a Dunaújváros a női kézilabda EHF-kupa döntőjének visszavágóján, így tizenhét év után ismét európai kupát nyert. A magyar csapat legjobb gólszerzője Triscsuk Krisztina volt, aki tizenegy gólt dobott a németeknek.

Érdekes, hogy a magyar csapatnak horvát, a német csapatnak viszont magyar az edzője. Utóbbi - a Győrrel sikert sikerre halmozó Konkoly Csaba is elismerte a Dunaújváros sikerének jogosságát. „Az első félidőben nem működött a védekezésünk, ezzel pedig sikerült elbizonytalanítanunk magunkat, így a második félidőben már támadásban sem tudtuk jó teljesítményt nyújtani. A Dunaújváros a minden elemben jobb volt, megérdemelte a győzelmet” – nyilatkozta.

A horvát Zdravko Zovko idény közben érkezett, és remekül összerakta a Dunaújvárost. „Amikor átvettem a csapatot szezon közben, nem gondoltam volna, hogy éppen Veszprémben nyerünk kupát. Fokozatosan építettük fel a játékunkat, nem volt hullámzás, a csapat végig betartotta a megbeszélteket. Megérdemelten nyertük meg a sorozatot” – mondta.

PestiSracok facebook image

Női kézilabda, EHF-kupa, döntő, visszavágó:

DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ–TUS METZINGEN (német) 29–21 (18–14)

Veszprém, 3700 néző. V: Kijauskaite, Zaleiene (litvánok)

DUNAÚJVÁROS: OGUNTOYE – AZARI 6, Kovács A. 2, BULATH 3 (2), TRISCSUK 11 (4), Horváth B., VINCZE 2. Csere: Triffa (kapus), Takács D. 2, SZALAI B. 3, Hajtai, Nick, Klujber. Edző: Zdravko Zovko

METZINGEN: Stockhorst – ZAPF 5 (1), Temes 1 (1), LÖRPER 4 (2), Michielsen 1, LOSETH 8, Beddies. Csere: Obein (kapus), Grossmann 1, Winkel, Weigel 1. Edző: Konkoly Csaba

Az eredmény alakulása. 7. perc: 5–3. 12. p.: 6–7. 18. p.: 11–7. 22. p.: 19–14. 34. p.: 21–15. 38. p.: 21–17. 55. p.: 28–19

Kiállítások: 6, ill. 10 perc

Hétméteresek: 8/6, ill. 5/4

Az EHF-kupa győztese: a Dunaújvárosi Kohász, 55–49-es összesítéssel

Forrás: Nemzetisport. Fotó: Dunaujvaros.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.