Kovács István: Nekem az olimpia sokkal fontosabb volt a profi karriernél (2. rész)
A Kovács Istvánnal megjelent interjú első része kisebb vihart kavart, a hozzászólók egy része nem csupán az ökölvívó állításának jogosságát - az amatőr bokszot letarolták Magyarországon - vitatta, többen még hozzáértését, szakértelmét is megkérdőjelezték. A tekintélyes WBO profi bokszszervezet máshogy látja, Kovács István a szövetség európai elnöke és egyik supervisora ("meccsellenőre, felügyelője"). Ökölvívóklasszisunk a profi boksz kőkemény szabályairól („A ma már elismert, gazdag Kovaljev például ingyen vívta az első meccseit. Nálunk ki vállalná ezt be?”), saját pályafutásáról, a Fury-Klicsko nehézsúlyú meccsről („Kiröhögte, és nem tartott tőle. Megfordult a világ”) és a magyar boksz gyémántjáról, Bacskai Balázsról is őszintén beszélt.
Beszéljünk most már a profi bokszról. Komoly karriert futott be eddig is a WBO-nál (World Boxing Organization, a világ egyik legismertebb profi szövetsége), a szervezet európai elnöke és egyik supervisora (felügyelője). A szurkolóknak ez utóbbi a látványosabb, hiszen a tévéközvetítésekben látjuk a legnagyobb meccseken is. Szereti ezt a munkakört?
Nagyon élvezem. Akkor jelentkezett a WBO, amikor befejeztem a bokszot. Olyan emberekkel találkoztam, olyan helyekre jutottam el, amiről nem is álmodtam.
Akkor már csak a bérgyilkosoktól kell tartania...
A
gondol? Az év eleji mérlegelésen az ír bunyós rokonát végezték ki, drogkartellek közötti leszámolás volt. Nyilvánosságot akartak, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy
teljesen profik voltak
. Senki más nem sérült meg az áldozaton kívül.
Nincsenek rémálmai?
Nem, mert én csak fültanú voltam. Az egyik spanyol barátom a mostani sms-ébe is beleírta, hogy még az esetről álmodik.
Szemben állt a gyilkossal, aki belépett, először ránézett, majd lelőtte a mellette álló célpontot. Ez az emlék már nehezen kitörölhető.
Békésebb helyszínre megy a legközelebb „felügyelni”?
jekatyerinburgi meccse lesz a következő. Az orosz nagyon kemény ember, félelmetesen erős.
Kit kedvel még rajta kívül igazán a mostaniak közül?
Terence Crawford nagyon jó bunyós, de
Gennagyij Golovkin maga a csoda
. Huszonkét K. O.-t ért el zsinórban, egyre eladhatóbb. Két éve megnéztem az egyik meccsét a Madisonban
(Madison Square Garden – M. G.)
, amerikai, sőt brooklyni fiúval bokszolt, de a közönség nagyobb része már akkor is neki, a kazahnak szurkolt. Itt nem tudom elképzelni, hogy magyar ellen egy külföldinek szurkoljanak.
Amerika ebből a szempontból jobb terep
, sokkal befogadóbb, nyitottabb a közönség. Ott bárki betörhet, nem számít a nemzetiség, de egyedülálló teljesítményt kell nyújtani.
Ha már Amerika: nem maradt hiányérzet? Nem sajnálja, hogy nem bokszolhatott ott?
Sajnálom, lehet, hogy valami megtört a pályafutásomban a
, de nem érzem, hogy nem futottam be teljes karriert.
Nekem az olimpia sokkal fontosabb volt a profi karriernél, így csak az aranyérem megszerzését követően, huszonhét évesen mentem át, és közel háromszáz meccs után engem már nehezen lehetett „átépíteni”.
A menedzselésemre, a felépítésemre három évet szántak, világbajnok lettem, de nem Hamed, hanem a jóval ismeretlenebb Diaz ellen, aztán már az első címvédésemen vereséget szenvedtem. Az Universum kihátrált mögülem, de ez teljesen elfogadható volt, egy harmincegy éves emberre minek áldozzanak? Esélyem sem volt a folytatására.
Tényleg elfogadható volt? Ennyi?
Ez egy üzlet. Ha valakiben már nincs gazdasági potenciál, akkor nem költenek rá több pénzt. A visszavágó nem volt lekötve, pénzt pedig már nem akartak „belém tenni”. Decemberben a két ünnep között felajánlottak egy Európa-bajnoki címmeccset, alig kéthetes felkészüléssel, idegenben. Egyértelmű volt:
vagy húz a csikó vagy megdöglik
.
Én így nem akartam folytatni, csak azért, hogy ki tudjak még venni pár milliót.
Nagyon sajnálom azokat, akik kényszerből folytatják a bunyót akkor is, ha már nem kellene.
Valóban szomorú nézni, amikor a világ valaha volt egyik legjobb bokszolóját, Roy Jones Juniort közepes ellenfelek ütik szét.
Magyar példa is van elég. Sok gyerekkori barátom még mindig bokszol. Kevésbé azért, mert szeretik, inkább azért, mert ebből élnek.
És akinek még komoly tervei vannak? Ha most bekopogna Önhöz egy átlagos, de jó képességű magyar bunyós, hogy profi szeretne lenni, tudna neki segíteni?
Rendszeresen jelentkeznek nálam, de ez nem így működök. Egy dolog a szakmai háttér, de meg kell érteni, hogy ez tényleg üzlet. Ha valaki le tudja ültetni a nézőket, az jó.
A ma már elismert, gazdag Kovaljev például ingyen vívta az első meccseit. Nálunk ki vállalná ezt be?
Megsértődnek azon, amikor azzal kezdem, hogy jó, hány jegyet tudnál a saját meccsedre eladni? Pedig ez nem támadás, ez egy értékmérő. Ha Magyarországon azt a pénzt kapnák meg a bokszolók, ami a nézettség után járna, nem járnának jól.
Olyan rendszerben, mint a nagy csillagok a PPV (Pay-per-view – kb.: fizess, hogy nézd) közvetítésekért?
Képzeljük el, ha így menne. Hányan néznék meg a meccseket? Azt kell megérteni, hogy a szakmai tudás és az eladhatóság két különböző dolog.
Hiába volt Erdei sokkal jobb ökölvívó Vlagyimir Klicskónál, az ukrán meccseit sokkal jobban el lehetett adni.
Mondom ezt azzal együtt, hogy itthon Madár és az én gáláimnak is megvolt a gazdasági alapja, fel is voltunk építve.
Klicskót említette. Mindent elért, s talán mégsem tudta időben abbahagyni. Nyáron újra megmérkőzik Tyson Furyval, aki az első meccsen tavaly az év meglepetését okozva legyőzte. Mit vár?
Ha Klicsko hasonló stílusban fog bunyózni, akkor
ugyanolyan verést fog kapni
. Ha agresszívebb lesz, és ki tudja magából zárni a félelmet, akkor nyerhet. Nem is értem az egészet. A Sanders elleni meccs
(Klicsko a dél-afrikai nehézsúlyú elleni sokkoló kiütést szenvedett – M. G.)
régen volt, azt hittem, azóta visszaszerezte az önbizalmát, jobban felépítették. Ha volt is, Fury elvette. Egyszerűen megalázta.
Klicsko azért korábban is fogott, birkózott, ha közel mentek hozzá.
Igen, de az ellenfelek többsége jobban félt tőle, mint ő tőlük. Emlékezzünk David Haye-re, hatalmas dumákkal jött, és végig menekült. Fury viszont nem félt.
Fejben nyert?
Kiröhögte, és nem tartott tőle. Megfordult a világ.
Mentálisan meg lehet ezt oldani? Le lehet önmagunkat győzni néhány hónap alatt?
Nem tudom. Klicskónak amúgy is magánéleti problémai voltak, az sem segített. Nem tudom, hogy összejön-e a szép lezárás. Ha tetszik a szurkolóknak a bunyója, ha nem, mindenképp Hall of Fame-tag
(egyike a halhatatlanoknak – M. G.)
lesz ő is és a bátyja
(Vitalij – M. G.)
is. Abban nem vagyok biztos, hogy szépen tudja majd lezárni a pályafutását. Az első meccs után azt mondom, hogy Fury nagyon nagy helyzeti előnyben van.
Akkor nem tenne rá komoly összeget...
Most már nem. Az első találkozásuk előtt simán. Nem láttam semmit Furyban, a Klicsko előtti utolsó meccsén én voltam a supervisor, a román-német Christian Hammert verte meg, de
semmi különöset nem vettem észre
. Nem értettem, hogy mivel tudná akár csak megnehezíteni Klicsko dolgát. Magasabb, hosszabb a keze, de ennyi. Az is érdekes, hogy Hammer ellen sem volt ekkora önbizalma, mint Klicsko ellen.
Magyarországon lát valakit, akiből hozzájuk vagy Golovkinékhoz hasonló klasszis lehet?
Volt egy. A kétezres évek közepén, végén
Bacskai „Benji” Balázs
. Hihetetlen adottságú, elképesztően jó bunyósnak indult, megnyerte a junior-világbajnokságot, a felnőtt Európa-bajnokságot, aztán valamiért megállt a fejlődésben.
Nagy volt rajta a teher, többször edzőt is váltott, és a legrosszabb, hogy a bírók is berakták az „örök vesztes” skatulyába. Hiába tudjuk, és látjuk, hogy nagyon jó, túl sokszor látták veszíteni, viszont egyszer sem látták az olimpián.
És akkor könnyebben lepontozzák.
Sajnos igen. Innen nagyon nehéz lesz. Már
nem kezelik úgy, mint a világ egyik legjobb ökölvívóját
.
Arról kéne egy elemzés, hogy ilyen értékes emberből, hogy tudtak csak ilyen keveset kihozni. Ő tényleg egy gyémánt volt.
Eddig a töredékét nem tudta befutni, mint amit megérdemelt volna. Őt sajnálom a legjobban. Igazi bajnok volt, mert érmet lehet nyerni szerencsés sorsolással, de ahhoz, hogy bajnok légy, ahhoz több kell.
Talán majd Rióban, ha megszerzi a kvótát.
Legyen úgy. Én lennék a legboldogabb.
Címlapfotó: Horváth Péter Gyula
