Pesti Srácok

Belgium vár a mieinkre – a titkos esélyest kell megverni a negyeddöntőért!

Belgium vár a mieinkre – a titkos esélyest kell megverni a negyeddöntőért!

Azért jó volt látni a szakállas, már rég visszavonult Roy Keane örömét. Írország legyőzte a biztos csoportelső Olaszországot, és továbbjutott a nyolcaddöntőbe. És ami minket érint: ebből a csoportból a második helyezettet, a svédeket legyőző belga válogatottat kaptuk. Nem hinnénk, hogy örülnek a magyar fiúknak.

Eufóriában vagyunk, így legfeljebb csak félszemmel követtük az esti meccseket (annak ellenére, hogy következő ellenfelünket ebből a csoportból várhattuk). Olaszország csoportgyőztesként a várakozásoknak megfelelően nem szakadt meg. Azt senki sem gondolta komolyan, hogy az olaszok biztos elsőként akár a kisujjukat is hajlandóak lesznek megmozdítani. Nekik ezen a meccsen egészen konkrétan semmit sem kellett csinálniuk, és erre ők bármikor képesek egy focimeccsen. Ezúttal is sikerült.

Írország sokáig nem volt képes váltani, de a második félidő hajrájában megtörtént a csoda. Ismét kiderült, hogy a Brady név nem csak az amerikai fociban cseng jól: Hoolahan beadása után a Manchester United nevelése fejelt az olasz kapuba (1–0). A győzelemmel Írország csoportharmadikként jutott tovább. Így egészen a nyolcaddöntőig futnak, bele a franciák ölelő karjaiba. Az valószínűleg keményebb dió lesz, mint azok az olaszok, akik szívük szerint ki se jöttek volna az öltözőből.

Svédország Belgium ellen próbálta kiharcolni a továbbjutást, kevés sikerrel. Pedig próbálkoztak az első két meccsen halványan teljesítő svédek. Belgium viszonylag nyugodtan várhatta a meccset, és a hajrában tett arról, hogy biztosan a magyar válogatottal találkozzon. Hazard tette le Nainggolan elé a labdát, aki nagy lőtt a jobb sarokba.

PestiSracok facebook image

A két 1–0 egyet jelent: Magyarország Belgiummal találkozik. Bővebben az elkövetkező napokban. Másról sem fogunk beszélni, írni. Most viszont: Hajrá magyarok! Ez a nap (és a holnap) az ünneplésé!

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.