Pesti Srácok

Hihetetlen, de igaz: a németek győzelmével nyolcaddöntőben a magyar válogatott!

Hihetetlen, de igaz: a németek győzelmével nyolcaddöntőben a magyar válogatott!

Pályára sem léptünk, de végre leírhatjuk: nyolcaddöntős az Európa-bajnokságon a magyar labdarúgó-válogatott! Németország, ha szűken, de legyőzte Észak-Írországot, így Magyarország csoport-harmadikként már biztosan továbbjutott. Persze ki elégedne meg ennyivel?!

Bekezdett a német válogatott rendesen, gyakorlatilag már az első tizenöt percben eldönthette volna a meccset. Előbb Müller, majd Özil és Götze került hatalmas helyzetbe (utóbbinál még Kimmich ismételhetett – rettenetesen gyatrán), de mind hibáztak. A következő óriási ziccert ismét Müller hagyta ki, majd ugyanő bravúros mozdulattal kapufára fejelt egy beadást. A harmincadik percben ünnepelhetett végre Németország – és Magyarország – Gomez passzával Müller lépett ki, aki szépen visszapasszolta a csatártársnak, s a labda valahogy a kapuba jutott (1–0, Gomez).

Gomez gólja /Fotó: UEFA.com

Ekkor megnyugodtunk, de a németek nem álltak le (nem szokásuk). Előbb Müller (felső léc), majd Khedira duplázhatta volna meg az előnyt, de ahogyan ők, úgy a 41. percben Gomez is hibázott: nevéhez és híréhez híven „elgomezelt” egy jókora lehetőséget, egészen pocsékul gurított a kapus kezébe.

PestiSracok facebook image

Fékezett habzású második félidő

A szünet után is folytatódott a német tékozlás: a szokás szerint értékelhetetlen Götze egymás után két kihagyhatatlannak tűnő helyzetet is elhibázott, főleg a második volt elképesztő ziccer. Löwnek ekkor lett elege érthetetlenül favorizált kedvencéből, ismét lecserélte, Schürrle állt be a helyére. Németország nem állt le, de hiába futballozott továbbra is fölényben, nem jött össze a második gól. (Pedig ekkor már a másik meccs miatt is igyekezhettek, hiszen Blaszczykowski az 54. percben megszerezte a vezetést Lengyelországnak a más kiesett Ukrajna ellen). Sokáig csendesebben csordogált a meccs, majd az észak-ír McGovern a 82. percben bemutatta a mérkőzés védését: Gomez remek fejesét valahogy kitolta. A 83. percben Özil lőtt fölé, de utána már csak a perceket számoltuk. Sem Németország, sem Észak-Írország nem szerzett gólt, így maradt a számunkra tökéletes eredmény. A német válogatott 1-0-ra nyert, s ezzel biztosan továbbjutott a magyar válogatott is. Hogy hányadik helyen, az csak a mi csapatunkon fog múlni!

NÉMETORSZÁG–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 1:0 (1:0) Párizs, Parc des Princes, 43 ezer néző vezette: Clément Turpin (francia) gólszerző: Gomez (30.) NÉMETORSZÁG: Neuer – Kimmich, J. Boateng (Höwedes, 76.), Hummels, Hector – Khedira (Schweinsteiger, 69.), Kroos – Özil, Müller, Götze (Schürrle, 55.) – Gomez ÉSZAK-ÍRORSZÁG: McGovern – Hughes, McAuley, Cathcart, J. Evans – Ward (Magennis, 70.), C. Evans (McGinn, 84.), S. Davis, Norwood, Dallas – Washington (Lafferty, 59.)

Lengyelország is legyőzte Ukrajnát

Megyei rangadó bíróverés nélkül

Megihlették a szereplőket a közönség soraiban fel-feltűnő, kisebb települések nevét hordozó magyar zászlók, hiszen a tökéletes megyei rangadók hangulatából tényleg csak a bíróverés hiányzott a lengyel–ukrán sztyeppei rangadón. A tét ellenére – a lengyelek a csoportelsőségért, az ukránok a nemzeti büszkeségükért mentek – teljesen céltalanul focizott mind a két csapat. Amiben egyetértettek, az az esetleges szép megmozdulások azonnali és brutális megtorlása volt. A közönség monoton, többnyire elégedetlen háttérmorajlásával kiegészülve az érdektelenségbe fulladt, kiöregedett, ex-Bajnokok Ligája győztesek ázsiai promóciós gálameccseit idézte a teljes mérkőzés. Blaszczykowski végül becsületből beverte azt a gólt, amivel legalább nyerni tudtak a lengyelek, ha már semmi élvezhető nem volt ebben a meccsben.

A lengyelek papíron hiába erősek, még sose láttuk őket igazán jól focizni. Olyan a focijuk, mint a nyelvük: szeretjük őket meg minden, de ez sajnos akkor is ronda. A taktikájuk egyszerre idézte az oroszok tegnapi tanácstalanságát és a kelet-európai megúszást: felrúgni Lewandowskinak, oldja meg ő, nem véletlenül játszik a Bayern Münchenben. Apropó csatárok, szélsők (pl.: Jarmolenko): lehangoló nézni azt, ahogyan egy az egy ellen, a kapussal szemben, az Eb-n szereplő csatárok többsége gólképtelen. Ki lesz az Eb Pippo Inzaghija?

Blaszczykowski hazaküldte az ukránokat (kép: uefa.com)
Blaszczykowski hazaküldte az ukránokat (kép: uefa.com)

Az ukránok szintén csak elméletileg erősek, de a gyakorlati megvalósításra nem sok erejük maradt egymás rendszeres lecseszése és az összeverekedés mellett. A „mé’ nem indulsz?!”, „mé’ indultál?!” – viták mellett néhány egyéni megmozdulásból azért csak el-eljutottak a lengyel kapuhoz, de ott pont úgy állt meg a tudomány, mint a nemzetépítés során. Három meccsből három vereséggel mennek haza, gólt sem rúgtak, de legalább cserébe azt az öt gólt végignézhették élőben, amit ők kaptak.

LENGYELORSZÁG–UKRAJNA 1:0 (0:0) Marseille, Stade Vélodrome, 58 874 néző, v.: Svein Oddvar Moen (norvég) gólszerző: Blaszczykowski (54.) sárga lap: Kapustka (60.), illetve Rotany (25.), Kucser (38.) LENGYELORSZÁG: Fabiański – Cionek, Glik, Pazdan, Jędrzejczyk – Jodłowiec, Krychowiak – Zieliński (Blaszczykowski, a szünetben), Kapustka (Grosicki, 71.) – Milik (Starzyński, 93.), Lewandowski UKRAJNA: Pjatov – Fedeckij, Hacseridi, Kucser, Butko – Jarmolenko, Rotany, Sztyepanenko, Konopljanka – Zincsenko (Kovalenko, 73.) – Zozulja (Tyimoscsuk, 92.)

A C-csoport végeredménye:

1. Németország32103:07 2. Lengyelország32102:07 3. Észak-Írország31022:23 4. Ukrajna30030:50

Fotók: UEFA.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.