Pesti Srácok

Lengyel-magyar két jó barát, kiejtik-e Portugáliát?

null

Borzalmas kínrímmel jelentkeztünk a címben, de van mentségünk: valahogyan jelezni kellett, hogy a lengyeleknek szurkolunk. Elismerjük Cristiano Ronaldo fanatizmusát, tudását, de kellene egy kelet-közép-európai csapat az elődöntőbe. Lengyelország–Portugália (21 ó, M4).

Kelet-Közép-Európát már csupán egyetlen csapat képviseli az Európa-bajnokságon: a lengyel válogatott. Lengyelország a csoportmeccseken Észak-Írország ellen 1–0-ra nyert, Németország ellen kiharcolt egy gólnélküli döntetlent, majd Blaszczykowski góljával Ukrajnát is legyőzte (1–0). A Svájc elleni nyolcaddöntőig a lengyel védelem még gólt sem kapott, ezzel ellensúlyozták, hogy az amúgy európai szinten is jól csengő csatárkettős, Milik és Lewandowski (főleg utóbbi) eddig alulteljesített. Írjuk ezt úgy, hogy hozzáállásukra természetesen nem lehetett panasz.

A lengyel lapok is hangoltak / Forrás: UEFA.com

Svájc ellen ismét – a tragikus gyermekkora ellenére klasszissá érő – a lengyelek 'Kubája', Blaszczykowski villant meg, góljára csak a szünet után tudott válaszolni az ellenfél: Shaqiri ollózása a torna eddigi legszebb jelenete volt. A második félidőre és a hosszabbításra látványosan elfáradó lengyelek végül büntető-párbajban ejtették ki Svájcot, bebizonyítva, hogy fejben is nagyon erősek. Mentálisan, szellemiségében nagyon egyben van ez a válogatott, ez lehet fő ereje a kiszámíthatatlan Portugália ellen.

PestiSracok facebook image

Nawalka: Hatalmasat fejlődtünk

„Azt hiszem, bebizonyítottuk, hogy mire vagyunk képesek, de várjuk meg a továbbiakkal a meccs végét – mondta a sajtótájékoztatón a válogatott szövetségi kapitánya, Nawalka. – Ismerjük erősségeinket, tudjuk, hogy képesek vagyunk továbbjutni. Esetünkben szó sincs meglepő eredményekről, hatalmasat fejlődtünk, és esélyünk van arra, hogy a futball legmagasabb szintjén is megfeleljünk. A portugálok támadásban és védekezésben is jók. Világos, hogy akkor a legveszélyesebbek, ha kontrázhatnak. Nehéz meccset várunk, de nem akarunk eltérni a saját tervünktől”.

Feledtetik-e a portugálok a horvátok elleni fertelmet?

Portugália eddig finoman szólva is visszafogott játékkal, és eredményekkel jelentkezett, és hiába dicsérte a lengyel kapitány a védelmét, a tőlünk kapott három gól sem ezt támasztja alá. Tény, hogy ez a válogatott bármire képes, jobb napjain bárkit legyőzhet, gyengébb napjain bárkitől kikaphat. A Horvátország elleni nyolcaddöntő után igen nehéz ennek a csapatnak szurkolni – persze már csak Cristiano Ronaldo miatt egészen biztosan tízmilliók állnak mögéjük – amit azon a meccsen a két együttes előadott, az a futball talán legocsmányabb arca volt. Az is igaz, hogy a horvátok visszafogottságát a végén értették meg a laikusok, amikor valóban beleerősítettek, a portugálok egyetlen egy támadással lenullázták őket.

C. Ronaldo már készül / Fotó: UEFA.com

Nagy kérdés Cristiano Ronaldo játéka. Könnyen elképzelhető, hogy eldönti a meccset, de az sem lenne meglepő, ha a kőkemény, határozott lengyel védelem és középpályás-sor valahogy eltüntetné a pályáról. Utóbbi esetben könnyen felbukkanhat az a primadonna, akit már annyiszor láttunk. Sokan azt gondolják, hogy a nagyobb nyomás a portugálokon van, de ez sem teljesen igaz. Lengyelország hatalmas lehetőség előtt áll, ha bejutna az elődöntőbe, ott a Belgium–Wales mérkőzés továbbjutójával találkozna. Onnan pedig már könnyen elképzelhető egy döntő is!

A ma esti mérkőzést Marseille-ben rendezik, a bíró a német Felix Brych lesz.

Fotó: UEFA.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.