Pesti Srácok

„Végzetes csendélet”: öngóllal szállt el az ír győzelem

null

Kezd beindulni az Európa-bajnokság: Írország és Svédország minden szempontból remek meccset játszott. Az első ötven perc a nagyot futballozó íreké, a folytatás a svédeké volt. Megérdemelt a döntetlen (1–1).

Nehéz lesz elfelejteni Randolph kétségbeesett arcát: az ír kapus már néhány tizedmásodperccel az öngól előtt látta, hogy csapattársa a kapujába fejel, mégsem tehetett semmit egy ordításon kívül. Nem csak ő, a hálóba bólintó Clark sem változtathatta meg a megváltoztathatatlant: a végzetes mozdulatot nem lehetett visszafordítani.

Ezzel a góllal egyenlített Svédország – teljesen megérdemelten, hiszen az ír fölényt hozó első ötven perc után (amit Hendrickék egy gyönyörű góllal koronáztak meg a szünet után) még időben váltottak. A második félidő nagy részében már beszorították a játékával komoly meglepetést nyújtó ír válogatottat, amely végül nem bírta el a nyomást. Ibrahimovic villant – főleg a beadás előtti kényszerítő volt csodálatos –, Clark pedig befejelte a beadást. Kár lenne hibáztatni, menteni akart, teljesen tipikus öngólt szerzett, aki futballozott már védőként, tudja, hogy ez a legbosszantóbb és néha legelkerülhetetlenebb mozdulat. Nem véletlen, hogy senki sem hibáztatta.

Itt már sejti... /Fotó: Guardian.co.uk
PestiSracok facebook image

Az egyenlítés után ismét az írek kerültek fölénybe, de már egyik oldalon sem alakult ki igazán nagy helyzet, inkább csak lehetőségeket láttunk. Végül mind az ír, mind a svéd szurkolók inkább elégedetlenek lehettek – ezzel a döntetlennel jelen állás szerint Olaszország és Belgium járhat jól –, nem úgy a semleges nézők.

Főleg, ha tanulnak a döntetlenből. A svédek még egyszer már nem engedhetik meg ezt a lagymatag kezdést, és az íreknek sem lesz tanácsos ennyire feladni az addig remekül működő kontra- és szélsőjátékot. Kár a „kistestvéreket”, a kényszerből bunkerbe menekvő észak-íreket másolni, ha ennyire remekül tudnak futballozni.

Fotó: Guardian.co.uk