Pesti Srácok

Döntetlenekkel „araszolnak” Benedekék: a görögök a végén egyenlítettek

Döntetlenekkel „araszolnak” Benedekék: a görögök a végén egyenlítettek

Egyelőre félig teli, de inkább félig üres a pohár: a magyar férfi vízilabda-válogatott Szerbia és Ausztrália után Görögországgal sem bírt: három meccs, három döntetlen, eddig ez a mérlegünk. Ezúttal a védekezésünkre nem lehetett panasz, de Benedek Tibor szövetségi kapitánynak is látni kell, hogy fejben – vagy taktikailag – nem bírjuk a meccsek hajráit. Ezen – is – javítani kell, ha érmes álmainkat valóra akarjuk váltani az olimpián.

A szerbek és ausztrálok elleni két döntetlen után Görögország következett férfi vízilabda-válogatottunk számára. Nem vártunk könnyű mérkőzést, hiszen a görögök az olimpia favoritjának tartott Szerbiát is meglepték – pontot csentek a tornákat általában gyengébben kezdő szerb csapattól. A görög–magyar első negyede a védekezésről szólt, Görögország szerzett vezetést, de a játékrész hajrájában fordított nemzeti csapatunk: előbb Zalánki, majd Hárai szerzett gólt (2–1). A folytatás sem a látványos akciókról szólt, szerencsére remekül védekeztünk (Varga Dániel többször remekül blokkolt), így az egygólos vezetést a szünetre is megtartani (3–2).

A harmadik negyed a görögökről szólt

A második félidő elején Varga Dániel kétszer is gólt szerezhetett volna, előbb egyenlő létszámnál, majd emberelőnyben hibázott. Sokba került, az ellentámadásnál megúsztak a görögök, s nem is hibázták el a helyzetet (3–3). Ezután Manhercz ejtett borzasztóan gyengén, az ellenfélnél pedig Geniduniasz villant, már a görögök vezettek (3–4). Egyenlítés helyett ismét ők ünnepeltek, Manhercz erőtlen lövése után a görögök egy bejátszás után ötméterest kaptak: nem is hibázták el (3–5). Támadásban határoztatlannak tűntünk, de az ellenfél segített: Hosnyánszky lövése megpattant egy védő kezén, s így nem tudta hárítani a kapus (4–5). Ezt követően gyors gólváltás következett (5–6), s a harmadik negyed végéig már nem változott az eredmény.

PestiSracok facebook image

A negyedik negyedet remekül kezdtük: Varga Dániel lőtt irdatlanul nagy (amúgy rá jellemző) gólt, reméltük, talán átszakadt a gát a magyar klasszisnál (6–6). Ezt követően gyönyörűen adogatott a válogatott emberelőnyben, s amikor már azt hittük, túljátsszák, Hárai bebombázta a pompás passzt (7–6). Sajnos a görögök nem akarták feladni, ezúttal ők lőttek szerencsés gólt (7–7). Aztán a mieink: Vámos lövését – ahogyan Hajdú B. kommentátor találóan fogalmazott – bekínlódta a görög kapus (8–7). Nem ez volt a vége: bár a görögök utolsó támadását megfojtottuk, éltek az utolsó lövés jogával: Nagy Viktor képtelen volt hárítani. A 8–8-as döntetlen legkevésbé a magyar válogatottnak kedvező. Elképesztő, de igaz: három meccs után nyeretlen és veretlen a csapat.

Fotó: MTI/ Illyés Tibor

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.