Pesti Srácok

Lőrincz kikapott az elődöntőben, legyen meg a bronz!

Lőrincz kikapott az elődöntőben, legyen meg a bronz!

Szépen menetelt Lőrincz Viktor az elődöntőig, de ott sajnos kikapott orosz ellenfelétől. Este a bronzért birkózhat.

Lőrincz Viktor csapattársa, Bácsi Péter vasárnap szenzációsan kezdett, de a küzdelmek végül felőrölték (neki is szőnyegre kellett lépnie már a selejtezőben is), és végül ötödik lett az olimpián. A kötöttfogású birkózók 85 kilogrammos súlycsoportjában Lőrincz ugyan kevésbé látványos meccsel mutatkozott be, de az érem (az igazán fényes is) klasszisunkban is benne lehet.

Selejtező

Az örmény Makszim Manukjan kőkemény ellenfél volt, az Európa-bajnokságon például legyőzte a magyar sportolót, aki most visszavágott. Lőrincz végig aktívabb, agresszívebb volt, a második menetre ellenfele fölé kerekedett, elsősorban legendásan jó erőnlétével. Lőrincz intéssekkel 3-0-ra nyert a végére teljesen kifulladó rivális ellen, a nyolcaddöntőben egy indiai birkózóval találkozik.

PestiSracok facebook image

Nyolcaddöntő

A várakozásnak megfelelően Ravinder Khatri közel sem jelentett olyan komoly akadályt. Lőrincz végig fölényben volt, és könnyed technikai tussal nyert már az első menetben. Szegény Khatri a menet vége felé már várta a szünetet, de Lőrincz nem akarta folytatni: megfogta és nagy ívben eldobta ellenfelét. Ezzel a nyolc közé jutott.

Negyeddöntő

Nehéz ütközetet vártunk az üzbég Rusztam Aszakalov elleni negyeddöntőben, és nem is kellett csalódnunk. Az első menet teljesen kiegyenlített volt, végül Lőrincz kapta meg először a két intést, így világbajnoki ezüstérmes ellenfele próbálkozhatott. Sikertelenül, hiszen a magyar jól védekezett a szőnyegen. A második menetben az örményt is másodszor intették meg, így most a birkózónkon volt a sor, és ő minden erejét összeszedve meg tudta pörgetni ellenfelét (2-0). Lőrinczen ezután sem talált fogást az örmény, bár még a bírónő kisegítette, amikor teljesen érthetetlenül megintette a semmivel sem passzívabb magyart. Bár a rivális kapott erre egy pontot (2-1), Lőrincz ekkor is remekül védekezett, Aszakalovnak esélye sem volt akcióra. A végére szerencsére teljesen elkészült erejével az üzbég, s mivel a bírónő sem akart reflektorfénybe kerülni (egy felesleges intéssel), Lőrincz ünnepelhetett! Az elődöntőben orosz Davit Csakvetadze lesz az ellenfele.

Elődöntő

Sajnos Bácsi Péterhez hasonlóan Lőrincz is kikapott az elődöntőben, és valamennyire hasonló körülmények között. Ő egyszer, Grúziában született ellenfele kétszer próbálkozhatott az intések után, és a második menetben sikerrel járt az orosz. Két akciót is végigvitt Lőrinczen, így (az intéssel együtt) 7-0-s előnyre tett szert. Bár ezután egyszer megintették, a bíró ezután tétlen maradt, így az orosz simán kivédekezte a fáradt magyar próbálkozásait. Az egyenlő mércét azért itt sem igen láttuk – igaz, ember legyen a talpán, aki eligazodik a bírók passzív/aktív látásmódján.

Nagyon bosszús vagyok, mert az elsőt szépen kivédekezte, a másodikban viszont egy kicsit hibázott. Tudtuk, hogy az orosz emel, valószínűleg egy pillanatra kihagyott a figyelme. Ha azt kivédekezi, akkor onnan meg lett volna - mondta letörten Sike András. - Egész nap remekül birkózott, egyetlen egyszer hibázott, ezen elment az olimpiai döntője, sajnálom. Nagyon remélem, hogy nem járunk úgy este, mint tegnap Bácsi Péter helyosztóján.

Lőrincz este tízkor az éremért mehet – reméljük, addig megemészti a vereséget, és jobb mentális állapotban áll oda Bácsi Péternél. Tudjuk, aranyért jött Rióba, de azért egy bronz is gyönyörűen csillogna.

Fotó: M4Sport.hu

Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.