Pesti Srácok

Remek kezdés után valami eltört: Bácsi Péter ötödik az olimpián

Remek kezdés után valami eltört: Bácsi Péter ötödik az olimpián
Bácsi Péter túl erős lehetett, hogy összeengedjék Vlaszovval. Még a végén esetleg megverte volna az oroszt. (kép: MTI: Kovács Tamás)

Zseniális kezdés, halványabb folytatás: hiába menetelt el Bácsi Péter a legjobb négyig birkózásban (kötöttfogás, 75 kg), az elődöntőben, majd a bronzmérkőzésen is kikapott. Utolsó meccsén már az elején meglepték, s hiába javított, nem volt esélye a győzelemre. Ötödik lett.

Rémálomszerűen kezdte a bronzmérkőzést Bácsi Péter, iráni ellenfele, Said Abdevali már az első másodpercekben komoly előnybe (3-0) került. Szerencsére a magyar nem zuhant össze, azonnal szépített (3-2). Ezután is aktívabb volt, de a menet végéig már nem volt érvényes akció.

A második menetben is kapott egy pontot Bácsi kilépéséért az ellenfél, aztán meg is intették, az iráni már 5-2-re vezetett. Valami hiányzott, ez tisztán látszott, össze sem lehetett hasonlítani az első három mérkőzésen, és az utolsó két meccsen birkózó sportolót. Bácsinak igazából még esélye sem volt, az iráni simán kivédekezte a hátra lévő időt. Nagy kár érte. Ezen a napon nem csak az érem, de az aranyérem is benne volt Bácsi Péterben. Az ötödik hely is szép, de kötve hisszük, hogy elégedett lenne azzal. Az aranyérmet az orosz Roman Vlaszov nyerte, éppen Bácsi első legyőzőjét, a dán Mark Madsent verte meg. Vlaszovnak sikerült a címvédés.

Út a bronzmérkőzésig:

PestiSracok facebook image

Az elődöntőig egészen zseniálisan birkózott Bácsi Péter, első három ellenfelét simán legyőzte. A selejtezőben, majd a legjobb tizenhat között is technikai tussal, fölényesen nyert. Előbb a dallamos nevű kolumbiai Carles Munoz Jaramillót, majd a bolgár Daniel Alekszandrovot verte meg 8–0-ra. A korai leléptetés a negyeddöntőben nem jött össze, de nem bántuk: pontot, akciót az azeri Elvin Murszalijev sem tudott végrehajtani Bácsi ellen, hihetetlenül magabiztosan, 5–0-ra nyert a magyar.

Sajnos az elődöntőben Bácsit megállították, anélkül, hogy egyszer is átforgatták volna. A kemény, a szakértők szerint leginkább csak az intésekre hajtó dán Madsen taktikája bevált. Madsen aktívabbnak tűnt, s a bíró ezt díjazta, Bácsi intései miatt az ellenfél egypontos előnybe került, amit a fáradt birkózó már képtelen volt megfordítani. Az egyetlen ’félakció’ az övé volt, de nem tudta eldobni Madsent, aki az eseménytelen mérkőzés győztese lett. Mintha egy olasz csapatot láttunk volna a futballpályán.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.