Pesti Srácok

Füzéri lovas nyerte a Nemzeti Vágtát

Füzéri lovas nyerte a Nemzeti Vágtát

Kun Ferenc füzéri lovas nyerte a Nemzeti Vágta döntőjét. A 2016 leggyorsabb lovasa címet elnyerő füzéri versenyző a Nemzet Vágta vándoríját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón.

A Füzérről érkezett Kun Ferenc nyerte a Nemzeti Vágta vasárnapi döntőjét. Kun Ferenc Colonia Victoria nevű lova nyergében Csemő, Szentkirály és Tata lovasát utasította maga mögé. A szintén döntős Németh János, Baja lovasa, kétszeres bajnok az első körben leesett lováról, My Boy Mennydörgés egyedül futott be a célba.

A 2016 leggyorsabb lovasa címet elnyerő füzéri versenyző a Nemzet Vágta vándoríját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Colonia Victoria hátára győzelmi takarót terítettek.

A nemzetközi futam döntőjét is a délután folyamán rendezték meg: a győztes Szlovénia lovasa, Teodor Kolaric lett. Másodikként Csehország, harmadikként Katar lovasa futott be. A negyedik, ötödik és hatodik helyen Szlovákia, Szerbia és Oroszország lovasa végzett. Összesen 11 ország, a döntőbe jutottakon kívül az Egyesült Államok, Románia, Franciaország, Mongólia és Magyarország lovasa versenyzett a nemzetközi futamon. Az egyes országok tradicionális öltözetét viselő lovasok nem a saját paripáikkal, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen.

A Nemzeti Vágta szombaton a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával, a versenyző 71 település lovasának ünnepélyes fogadalomtételével és történelmi lovas felvonulással kezdődött meg. „A mai nap a lovas sport ünnepe, mely megmutatja ló és lovas harmóniáját, egymás iránti kölcsönös tiszteletét, mellyel egymás gyorsaságát, erejét, ügyességét igyekeznek kiegészíteni és erősíteni. De ez a nap egyben hagyományaink ünnepe is, hiszen a honfoglalástól a Széchenyi István szervezte lóversenyekig, Rákóczitól az 1848-49-es szabadságharcig alig akad a magyar történelemnek olyan mozzanata, amelyben a lovas magyar nemzet bátorsága, gyorsasága, ügyessége ne játszott volna döntő szerepet” - mondta a megnyitón Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium felelős helyettes államtitkára.

PestiSracok facebook image

A hagyományoknak megfelelően a Nemzeti Vágtát idén is a hadtörténelem egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelték: Kiss Sándor (1809-1849) székely huszár ezredes előtt tisztelgett a rendezvény. Kiss Sándor a határőrvidéki székely huszárezred vezetőjeként Batthyány Lajos miniszterelnök kérésére védte a bácskai magyar és német településeket 1848-ban. Székelyföldre visszatérve a brassói hadosztályt vezényelte, amikor betört 1849 nyarán az Erdély lerohanására küldött orosz V. hadtest. A túlerőben lévő orosz csapatok ellen vereséget szenvedtek, ám a harcban Kiss Sándor a felelős parancsnoki gondolkodásról, önfeláldozásról tett tanúbizonyságot, a legvégsőkig irányítva csapatát.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.